Így varázsolhatunk Luca napján

Ha Luca napján varázsolni szeretnénk, jobb, ha időben elkezdjük az előkészületeket, mert eltarthat egy darabig, mire az összes hozzávalót összegyűjtjük!
A varázslás eredetileg vallásos tevékenység volt, bűvös kapcsolatok létrehozását segítette a természetfeletti erők és az emberek között. Korunk embere lelkében éppúgy vágyik a varázserők segítségére, mint bölényvadászatra indult őse.

Nincs még egy olyan babonás nap az évben, mint Luca napja, különösen, ha péntekre esik.

Luca ókeresztény szürakúzai vértanú, a bűnbánó utcalányok, különböző kézművesek védőszentje. Kivégzésének napja a péntek 13.

A Luca-szék babonája közismert, de kevesen ismerik a jövendőbeli meghatározásának egyéb módját. Íme néhány biztos tipp: törjön 13 fáról egy-egy ágat.

Tegye vízbe, és amelyik ág kihajt karácsony első napjára, olyan természetű lesz a jövendőbeli. Például tölgy-erős, mogyoró-hajlékony, fűz-zárkózott.
Ugyancsak szerelmi varázs a Luca-napi mirrha-füstölés.

Hétnapi böjtölés után egy tiszta csészét olajjal és vízzel kell megtölteni, s amíg a mirrha füstje száll, a vízen úszó olajban megpillanthatja a jövendőbelijét.

Luca péntekén hatásos az is, ha egy viasz- és egy agyagbábut formázunk, majd azt 13 fajta száraz ág lángjába tartva a következőket mondogatjuk: "ahogy az anyag megkeményedik a tűzben, olyan kemény legyél a vetélytársammal szemben, ahogy a viasz megolvad, olvadjon meg a szíved irántam."

Egy másik babona: ha ezen a napon felszedi valaki a kedvesének lábnyomát, és a párnája alá teszi, biztosan magához édesgeti.

Luca napja szerencsét hozó is. Az ezen a napon talált nyúlláb szerencsét

Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés:

Kedvelj minket

Powered by Jasper Roberts - Blog