Lehetek én is az az egy

Min múlik valakinek a szerelme? Ez az örök kérdés, amire mindenki szeretné egyszer megkapni a választ. Sőt, egyszer az életben szeretné megélni, és nem csak hogy megélni, de egyszer igazán meg is érteni, miről is szól, az érzelmek dinamikája.

Keressük azt az egyet, aki mindenben a partnerünk lesz, akivel majd a képzeletbeli világunk tengerén hajózunk hosszú éveken át, minden gond nélkül. Mert ugyebár ez az elképzelés a tökéletes szerelemről. Máris felmerül a kérdés, vajon valóban létezik tökéletes szerelem? Én, aki világéletemben hittem a szerelemben azt mondom, hogy hibák nélkül nem lehet valami tökéletes, és ez a nagy mindent elsöprő szerelmekre is igaz. Kell a hiba, hiszen a hiba az, ami az enyém lehet. A hiba, amibe beleszerethetek. Ami az én, saját hibámmal egészül majd ki, és minden gond nélkül hajtja magát, természetes módon. Nem fogom bánni, ha a másikban ott van az, amit talán mindenki más rossznak lát, mert számomra az lesz benne a legszebb és legvarázslatosabb.

Persze az, hogy mi szerelmesek leszünk valakibe, nem vonja maga után automatikusan azt, hogy ő is minket választ majd ki belül. Előfordul, hogy két ember közel kerül egymáshoz, kialakul a saját világuk, egy saját jelrendszer, amit csak ők ketten értenek. Akárcsak a ténylegesen párkapcsolatban élők között. Ugyanakkor minden erőfeszítés ellenére sem tudnak teljessé válni… a való világban nem. A kettejük közötti térben tökéletesen funkcionálnak. Órákig tartó beszélgetések, rendkívüli nevetések, tisztelet, figyelem, féltés, hosszantartó szeretkezések, és tűz.  Mi hiányzik mégis? Miért lehetséges, hogy mégis egy irányba fordul a történet mindennek ellenére? Te látod őt, és ő is beléd lát teljesen, mit keresnek akkor mégis mások is ebben a történetben akár? Miért lehetséges az, hogy látod más is hozzáér, és te csak nyelsz egy nagyot ahelyett, hogy megállítanád a jelen pillanatot, jól megnéznéd magadnak és hoznál magadban egy döntést, amivel végre billen a mérleg nyelve egy irányba? Miért várunk olyan sokat arra, hogy a másik is érezze, ott vagyunk mi is? Mert bizony, ezekben a történetekben nyakig benne vagyunk. Meztelenre vetkőztetett lelked, szavak nélkül is szól már hozzád. Az tény, hogy nehezen ismerjük fel magunkban a valódi érzelmek lényegét. Sokszor ezek a kapcsolatok nem a beteljesülés végett jönnek létre, hanem amiatt, hogy önmagunkat sokkal jobban megismerjük. Megtanuljuk észrevenni a valódi igényeinket, hogy mi az, amire igazán vágyunk. Nem azok vagyunk, amivé mások avanzsálnak minket. Lehetünk teljesek valaki mellett, vagy valakinek a tükrében, de hitelesen csak akkor, ha mi magunk is meglátjuk az igazi szerepünket.

Azt hiszem a szerelem és a szeretet van annyira tiszta érzés, hogy nincs szükség benne semmilyen kikényszerítésre. Két ember közt a mélység mindig abban mérhető, hogy mennyire vagyunk egymással tiszták. Sok idő kell ahhoz, hogy meglássuk a szeretetnek széles a palettája, de az, hogy a szerelem hova helyezhető csak attól függ, hogy mennyire fogadjuk be a belülről elemi erővel ránk törő érzelmeket.

Forrás