Divat

Jelentkezz az ingyenes Aerobix oktatóképzésünkre. A részletekért vedd fel velünk a kapcsolatot az ITT található jelentkezési lap kitöltésével.

Breaking News

Ha minden igaz, itt az év utolsó szenzációja: ő J.Lo új szerelme

Ma hajnalban saját oldalukon jelentették be hivatalosan, sokak meglepetésére, hogy egy párt alkotnak.
Úgy tűnik, Jennifer Lopez ragaszkodik a nála lényegesen fiatalabb fiúkhoz. Háttértáncosa Casper Smart, akivel öt évig alkottak egy párt, 17 évvel volt fiatalabb nála, és nincs ez másképp most se, hiszen – most következik a bejelentés – új párja, Drake is pont ennyivel fiatalabb a 47 éves énekesnőnél.

A hír ma hajnalban vált hivatalossá, ugyanis ez volt az az időpont, amikor J.Lo és Drake saját Instagram oldalaikon egy közös fotó posztolásával tudatták a világgal, hogy immáron együtt vannak.

Igaz, a fotó mellett semmilyen komment nem áll, így a rajongók egy része kissé kételkedve fogadja a hírt (“Ez tényleg igaz, nem hülyéskedtek?”), de jelentős részük rögtön gratulált és a nagyon cukik, helyesek, édesek, stb., vagytok egyszerű mondattal fejezte ki szimpátiáját.

Mint tudjuk, Drake nem is olyan régen nagy szerelmével, Rihannával töltött egy kevés időt, de december elején már felmerült annak a lehetősége, hogy esetleg J-Lo-val van együtt. Ezt akkortájt nem cáfolták, és persze nem is erősítették meg.

Riri régóta nagy tisztelője pályatársának Lopeznek, ráadásul roppant hálás volt (eddig), hogy J.Lo az általa tervezett kék Manolo Blahnik csizmát vásárolta meg, ami Riri szerint neki még jobban is áll. Rihanna hosszasan hálálkodott Lopeznek a támogatásért – az énekesnő ezt a csizmát viselte Ain’t your mama című videójában -, amivel azért elég jó reklámot csapott a különleges darabnak.

Hogy mostantól megváltozik-e a két énekesnő viszonya, azt csupán jósolni lehet, Riri egyelőre nem reagált a nagy bejelentésre, de ami késik, vélhetően nem múlik. Repesve várjuk Riri válaszcsapását….

Nincsenek megjegyzések