Divat

Jelentkezz az ingyenes Aerobix oktatóképzésünkre. A részletekért vedd fel velünk a kapcsolatot az ITT található jelentkezési lap kitöltésével.

Breaking News

Milyen gyorsan „hat” a dohányzás?

A Chemical Research in Toxicology szaklapban megjelent tanulmány szerint a dohányfüst belélegzését követő 1-2 percen belül megkezdődik a sejtek genetikai károsodása.
Az eredmény azért meglepő, mert eddig úgy gondoltuk, hogy ez a folyamat sokkal hosszabb időt, akár éveket vesz igénybe, azonban úgy tűnik, hogy a dohányzás révén olyan vegyületek kerülnek szervezetünkbe, melyek rögvest megkezdik kifejteni pusztító hatásukat. 

Kutatók szerint a dohányzás hatásának tudható be, hogy naponta 3000 ember hal meg tüdőrák következtében és akkor még nem beszéltünk a különböző légzőszervi, kardiovaszkuláris és más súlyos betegségekről, melyeket sok esetben szintén a dohányzás okoz. 

Korábbi tanulmányok rámutattak, hogy az ún. PAH vegyületek (polycyclic aromatic hydrocarbons), melyek a dohányfüstben jelen vannak, főszerepet töltenek be a tüdőrák kialakulásában. Azonban mostanáig senki nem tudta pontosan bemutatni, hogy ezek a vegyületek hogyan károsítják az emberi géneket. 

A kutatók fenantrént adtak 12 önkéntes cigarettájához és vizsgálták annak útját a szervezetben. A fenantrén a vérben igen gyorsan átalakul egy olyan vegyületté, mely károsítja a DNS-t, és kóros, rákkeltő mutációkat generál az emberi szervezetben. 

A kutatók akkor lepődtek meg, amikor azt tapasztalták, hogy ez a káros vegyület a dohányzást követő 15-30 percen belül elérte a maximális szintet. Ez a hatás olyan gyorsan jelentkezett, mintha a vegyületet közvetlenül a véráramba fecskendezték volna. 

A tanulmány a maga nemében egyedülálló, hiszen egy közvetlen kapcsolatot mutat be a dohányzás és a rák kialakulása között, kizárva minden más, külső tényezőt (légszennyeződés, táplálkozás, stb.).

Forrás: University of Minnesota, Chemical Research in Toxicology

Nincsenek megjegyzések