Saját apja is letámadta: sztárok, akik nemi erőszakot szenvedtek el

Evan Rachel Wood ezen a héten tárta fel egy megrázó Twitter-bejegyzésben, hogy még évekkel ezelőtt kétszer is megerőszakolták, ám a színésznő most úgy döntött, nem hallgat tovább. De nem ő az egyetlen a sztárvilágból, akinek nemi erőszakot kellett elszenvednie, hiszen csak az Egyesült Államokban évente több mint 200 ezren élik át ezt a szörnyűséget.
Oprah Winfrey

A talkshow nagyasszonya történetét már Szinte még gyerekek voltak, amikor gyerekük lett című cikkünkben is megírtuk. Winfrey-t először 9 éves korában erőszakolta meg egy 19 éves unokatestvére, aki anyja távollétében vigyázott rá – de sajnos nem ez volt az egyetlen alkalom. A későbbi sztárt
ezután többször is bántalmazta szexuálisan a család egy barátja, az anyja élettársa és a nagybátyja is.
A gyereket ért tragédiát azonban még tovább lehetett fokozni, hiszen az egyik eset következtében a mindössze 14 éves Winfrey teherbe esett. Mivel szégyellte a dolgot, terhességét egészen a baba születéséig titkolta. A csecsemő nem sokkal születése után, még a kórházban meghalt, a sztár pedig évtizedekig sötét titokként rejtegette tinédzserterhessége tényét.

Lady Gaga

Az Amerikai Horror Storyban színészként is bemutatkozott énekesnő 2014 decemberében Howard Stern rádióműsorában beszélt az őt ért nemi erőszakról. A popsztár elmesélte, hogy 19 éves korában megerőszakolta egy nála húsz évvel idősebb zenei producer – ez a trauma ihlette Gaga Swine (Disznó) című számát.


A dal a nemi erőszakról szól. A pusztító élményről. A dühről, a haragról, az indulatról, hiszen nagyon sok volt bennem a fájdalom, amit ki akartam engedni,

és azt mondtam magamnak, hogy el akarom énekelni ezt a számot, miközben keményen dobolok, és felszállok egy mechanikus rodeóbikára, ami az egyik legdemoralizálóbb dolog, ami egy fehérneműt viselő nővel történhet.

És azt akarom, hogy ez a csaj lehányjon az egész világ szeme előtt, hogy azt mondhassam nekik: tudjátok, mit? Sosem tudtok annyira lealacsonyítani, mint én saját magamat, és nézzétek, milyen szép, amikor ezt csinálom" – nyilatkozta Lady Gaga arról, hogyan próbálta meg feldolgozni a borzalmat (pontosan ez látható egyébként a fenti videóban).

Gabrielle Union

A Bad Boys 2. – Már megint a rosszfiúk és a FlashForward – A jövő emlékei című sorozat színésznője is 19 éves volt, amikor egy ismeretlen fegyveres megerőszakolta. Union 1992-ben nyári munkát vállalt egy cipőboltban, ahova egy férfi zárás előtt betört, kirabolta, a sztárt pedig fegyverrel kényszerítette az aktusra.

Union pályája során következetesen visszautasított minden olyan filmet, amelyben nemi erőszak áldozatát kellett volna játszania, pedig több ilyen szerepre is felkérték. Idén azonban a The Birth of a Nation című történelmi film kedvéért kivételt tett, elmondása szerint azért, hogy ily módon meg tudja szólítani sorstársait. A sors fintora, hogy kiderült: a mű rendezője, Nate Parker még egyetemista korában megerőszakolt egy öntudatlan nőt, aki később öngyilkos lett.
A színésznő ekkor írt egy cikket az ügyről, amit sokan bíráltak semlegességéért, mivel nem ítélte el egyértelműen a férfit, sőt olyat is állított, hogy nem tudhatja pontosan, mi történt azon az éjszakán, illetve hogy az is lehet: Parker azt hitte, a partnere beleegyezett az aktusba. Union azonban az írásban ennél fontosabb dolgokat is papírra vetett, például azt hangsúlyozta, ha valaki nem mondja ki, hogy nem, a csend még nem jelenti azt, hogy igent mond.

Hogy sokan összekeverik a hallgatást az igennel, az finoman fogalmazva problémás, keményebben szólva bűnügyi kategória. Ezért olyan fontos a tanítás ezen a téren."

Teri Hatcher

A Született feleségek sztárja még csak ötéves volt, amikor a nagybátyja megerőszakolta. A gyermek Hatcher természetesen nem mert szólni senkinek az ügyről – a férfi úgy bukott le, hogy később egy 14 éves szomszéd lányt is molesztált, aki emiatt öngyilkos lett. 2002-ben azonban a színésznő hozzájárulhatott az erőszaktevő rács mögé juttatásához: tanúskodott ellene a bíróságon, aminek következtében 14 év börtönre ítélték a férfit.
A sztár ugyanakkor azóta is küzd a szégyenérzettel és a lelkiismeret-furdalással a másik lány miatt.
Nagyon szégyellem magam, mert különlegesnek éreztem magam. Speciális figyelem irányult rám, azt mondta, milyen csodálatos vagyok" – vallotta be Hatcher, aki a halott áldozattal kapcsolatban a következőt nyilatkozta: „Bárcsak ismertem volna, és elmondhattam volna neki, hogy velem is megtörtént, és azt mondhatnám neki, hogy minden rendben lesz!"

Ashley Judd

A 48 éves színésznőt többször is érte szexuális abúzus. Teri Hatcherhöz hasonlóan szintén gyerekként erőszakolták meg (ő tizenéves volt), és szintén egy meg nem nevezett férfi rokona. A sztár ezenkívül 16 évesen is többször nemi erőszak áldozatává vált: egy alkalommal például kétszer is megerőszakolta egy férfi, miközben egy másik nézte. Judd minderről All That Is Bitter and Sweet című memoárjában vallott.
Túl késő visszamenni, és boldoggá tenni a gyerekkoromat, de Isten kegyelméből és egy helyreállító csoportterápiás program segítségével ma már szép az életem" – írta a sztár, akinek saját bevallása szerint nagyon sokat számított a sorstársai segítsége.

Fran Drescher

A dadus című sorozat sztárjának Los Angeles-i otthonába 1985-ben két fegyveres férfi tört be, és miközben az egyik kirabolta a lakást, a másik megerőszakolta Dreschert és vendégségben ott tartózkodó barátnőjét.

A borzalmas eseményeknek szemtanúja volt a színésznő szintén jelenlévő férje, akit megkötöztek, és arra kényszerítettek, hogy végignézze az egészet.


Habár a sztár többször elmondta, hogy megpróbál minden negatív dolgot pozitívvá fordítani, nagyon sokáig tartott a számára, hogy felépüljön a szörnyűség után. Mára azonban a jelek szerint sikerült rendbe jönnie, hiszen a fenti videóban – amit egy rádióműsor felvételekor rögzítettek – már egészen higgadtan beszél a támadásról, sőt igazából csak példaként említi arra, hogy ne mossuk össze előítéletesen a dolgokat, hiszen őt is egy fekete férfi erőszakolta meg, mégsem utálja az afroamerikaiakat.

Az elkövetőt egyébként sikerült elkapni, és mivel próbaideje alatt követte el a bűncselekményt, kétszeres életfogytiglanra ítélték.

Anne Heche

A 47 éves színésznő volt a legfiatalabb, amikor áldozattá vált: borzalmas, de már totyogós korától kezdve egészen 12 éves koráig molesztálta a saját apja, aki még nemi betegséggel (herpesszel) is megfertőzte. Amikor pedig kiderült, hogy a férfi AIDS-ben szenved, Heche-nek is aggódnia kellett a saját életéért.
Ittam, cigiztem, drogoztam, szexeltem. Bármit megtettem, hogy valahogy eltávolítsam az életemből az engem ért szégyent" – mondta a sztár egy talkshow-ban, ahol azt is elárulta, hogy a színészetet is sokáig arra használta, hogy elmenekülhessen általa a borzasztó múltjától.

Pamela Anderson

A Baywatch sztárja egyenesen sokkolta azt a kétszáz vendéget, aki megjelent azon a 2014-es eseményen, amit a színésznő a Cannes-i Filmfesztivál keretében saját alapítványa gálaestjeként tartott. „Nem volt könnyű a gyerekkorom. Habár a szüleim nagyon szerettek, hatéves koromtól kezdve molesztált egy nő, aki bébiszitterként vigyázott rám" – mondta Anderson.
„Aztán egyszer átmentem egy barátomhoz, akinek a bátyja elhatározta, hogy megtanít ostáblázni, amiből aztán hátmasszázs, majd nemi erőszak lett. Ez volt az első heteroszexuális élményem. Ő 25 volt, én 12. A középiskolai szerelmem pedig úgy gondolta, vicces lenne, ha hat barátjával együtt csoportosan megerőszakolna.

Egyszerűen el akartam tűnni a föld színéről" – ecsetelte tovább iszonyatos megpróbáltatásait az estélyen a színésznő. Az elkötelezett állatvédő hírében álló Anderson azt is elmondta, hogy az állatok szeretete mentette meg.

Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés: