Divat

Jelentkezz az ingyenes Aerobix oktatóképzésünkre. A részletekért vedd fel velünk a kapcsolatot az ITT található jelentkezési lap kitöltésével.

Breaking News

Szerencse és jólét istenek 2017-re

Keményen meg kell dolgoznunk a saját szerencsénkért, boldogságunkért, karrierünkért, szerelmünkért, de mindig kérhetjük az istenek támogatását, hogy mutassanak utat, adjanak kitartást és lehetőséget, amivel élhetünk.
2017-ben is sokat kell majd tennünk a jólétért, de ebben segíteni fog a csillagjegyünkhöz rendelt szerencse és jólét isten, akihez bátran fohászkodhatunk a következő tizenkét hónapban, hiszen az élethez szerencse is kell.

Kos – Hathor: Az ókori Egyiptom szépség, termékenység, anyaság, vidámság és a zene Nagy Istennője.

Hathor 2017-ben elhozza az életünkbe a szerencsét, a bőséget, vagy bármit, amit kívánunk tőle.Nyugodtan forduljunk hozzá, imádkozzunk, mert a kegyeibe fog fogadni.

Bika – Fuk, Lul és Sau: 2017-ben minden okunk meglesz az örömre, mert három szerencse istennő terelget majd az utunkon.

Fuk, Lul és Sau a Három Csillag Istene, bölcsek, akik boldogságot és hosszú életet visznek a házakba.

Fuk feladatköre a boldogság, Lul a rang és befolyásosság istene, aki erőt és tekintélyt szimbolizál.
A három isten egymást segítve testesíti meg a jólétet, a nyugalmat és az egészséges családot.Ha szeretnénk maximálisan kiélvezni a támogatásukat, akkor 2017-ben tartsunk egy szobrot róluk az otthonunkban.

Ikrek – Hotei: A japán isten külseje nagyon hasonlít a kínai Buddhára.

Hotei szerencsét, boldogságot, elégedettséget és bőséget ad, ha 2017-ben szerzünk róla egy szobrot, aminek időnként megdörzsöljük a hasát.Nem fogjuk megbánni, ha közelebbi kapcsolatba kerülünk az istennel.

Rák – Fortuna: A világ leghíresebb szerencse istennőjét senkinek sem kell bemutatni.A római mitológia alakja testesíti meg a szerencsét, a sorsot, az élet esetlegességét.

Oroszlán – Rosmerta: Az ősi kelták „Nagy Adományozónak” is nevezték az istent, aki bőséget, jólétet, szerencsét ad az embereknek.A bőségszarujából nemcsak az embereket szórja meg, hanem a földeket is.2017-ben mi is kapunk ebből a szórásból, ha bizalommal fordulunk az isten felé, amikor szükségünk van némi szerencsére.

Szűz – Abundantia: Az ősi kelta-gall jólét, siker, fejlődés istennőjéről azt tartják, hogy jó szerencsét, anyagi sikert hoz mindenkinek, aki kéri.Mivel 2017-ben ő lesz a személyes szerencse istennőnk, ezért biztos, hogy alaposan elhalmoz jó szerencsével és jóléttel.

Mérleg – Tükhé: A görög mitológia szerencse és véletlen istennője, aki pártfogásába vette a szerencsejátékosokat.Mivel 2017-ben ő lesz a szerencse istennőnk, ezért érdemes lesz lottózni, de persze az ereje nem abban merül ki, hogy rávezet a jó számokra, hanem minden más helyzetben is segít.Tükhé jelképe a kezében tartott gömb, ami arra emlékeztet, hogy a szerencse forgandó.

Skorpió – Odin: A skandináv mitológia legidősebb, legnagyobb és legbölcsebb istene, aki egyben a halottak, a költészet, a háború ura, és a mágia legfőbb gyakorlója.

Odin egyben a teremtő isten is, emiatt ő felel a bőségért és a jólétért.

Az isten odafigyel a gyermekei boldogságára és elégedettségére, emiatt 2017-ben kérhetjük, hogy nyújtson segítséget, ha szerencsére, jólétre lesz szükségünk.

Odin támogatásért akkor is fohászkodhatunk, ha háborús, vitás helyzetbe keveredünk, ugyanis a megfelelő szavakat adhatja a szánkba, vagy rávezet a legtökéletesebb stratégiai lépésekre.

Nyilas – Osanobua: Nyugat-Afrika gazdagság, jólét, egészség és gyógyítás istene, akinek segítségét a vudu művelői kérik a leggyakrabban.2017-ben nem kell hinnünk a vuduban ahhoz, hogy szorosabb kapcsolatot alakítsunk ki az istennel, aki bőséggel és jóléttel lephet meg.

Bak – Cernunnos: A természet istene, aki egyben a Nagy Atya, a vadász és a szarvas isten.Cernunnos szent állata a szarvasbika, a kos, a bika, a szarvaskígyó.A feladatai közé tartózik a természet, az erdők, a lélekvándorlás, a keresztutak, a gazdagság, a kereskedelem és a harcosok.

Mint láthatjuk, 2017-ben rengeteg dolog miatt fohászkodhatunk az istenhez, de elsősorban a szerencsében, anyagi helyzet javításában fog segíteni.

Vízöntő – Laksmi: A hinduk szerencse, gazdagság, jószerencse istennője.Laksmi osztja el a szükséges javakat az emberek között.Ő Visnu felesége, aki a világban a fenntartó szerepét tölti be, ehhez pedig szükség van az anyagi és szellemi jólétre.2017-ben forduljunk bátran a művészeket is támogató istennőhöz, aki ismeri a szívünk vágyát, de csak akkor segít, ha ezt kérjük tőle.

Halak – Aje-Shaluga: A nyugat-afrikai isten a gazdagság, a bőség, a termékenység és a föld ura.2017-ben Aje-Shaluga lesz a szerencsénk forrása, tehát az életünkbe várhatóan folyamatosan áramlik majd a bőség.

A következő évben nyugodtan kérjünk segítséget az istentől az életünk azon területére, ahol arra szükség lesz, mert Aje-Shaluga hosszú távon nyújthat univerzális támogatást, de csak addig, amíg hiszünk benne.

Forrás: noiportal.hu

Nincsenek megjegyzések