Tíz évet öregedtek: így indult az új Morning Show

Elrajtolt a korábban leghallgatottabbnak számító Morning Show utódja, a Reggeli Show.
„Hosszú út vezetett idáig, két hét volt mindössze, de öregedtünk vagy tíz évet. A legfontosabb, hogy itt vagyunk" – kezdte Sebestyén Balázs a Morning Show-ból lett Reggeli Show első Rádió 1-es adását.

A műsorvezetők eztán arról beszélgetettek, kinek mennyi idő bejutni az új állomáshelyre: Vadon Jani például változatlanul hozza a pesti kisember figurát, metróval és gyalog jár be (háromnegyed óra, egy beiktatott kávéval együtt), a többiek azonban autóval.

„A stúdió baromi szép, új szaga van az egésznek, sehol egy kávéfolt" – állapították meg elégedetten, a stúdió modernebb és újabb, mint a Class FM-es volt. A műsorvezetők SMS-ek beolvasásával folytatták, majd közölték, hogy a játék ugyanúgy lesz, de változásokkal is járt a váltás.

Az SMS-ek közt volt olyan, amit a vicces kedvű hallgatók Michael McNutt, a Class FM tulajdonosa nevében küldtek (vele gyakorlatilag hadban áll a trió), de beolvastak egy ál-Bochkor Gábor jegyezte üzenetet is, ahol a kamuprofil, és egyben reggeli, rádiós rivális megköszönte, hogy legalább megint van mit hallgatni. „Akkor a Bochkorék vesztettek egymillió hallgatót?" – olvastak be egy üzenetet. „Soha nem volt egymillió hallgatójuk" – reflektált Vadon.

Annak is megörültek, hogy 10 ezer fölött volt reggel negyed hétkor az online hallgatottságuk, Sebestyén Balázs meg is jegyezte, hogy már annyian hallgatják őket, mint a Class FM-et. „Szájunkat tátva jöttünk be ide, és ebben semmi pedálozás nincs. Az előző helyen vívtunk sok mindennel, már ami a technikai körülményeket és a tisztaságot illeti" – jegyezte meg.

Andy Vajna tulajdonos feleségével is poénkodtak: „Az alapértelmezett weboldal Mr. Funk, ezt átállíthatom?" – kérdezte monitorját nézegetve Vadon.

Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés: