A legnagyobb adósság az érzelmi adósság

Az ember gyakran olyan felelőtlen! Azt hiszi, hogy mindent lehet, hogy mindent csak úgy megtehet, hogy a pillanat örökké tart, hogy nem számít más, csak hogy itt és most minden a kedve szerint történjen.

Aztán persze minden elmúlik, s azt, ami a tettek után marad már nem szívesen nézegeti, mi több, ha tehetné, kitörölné az emlékét, s kitépné magából a rettenetes érzést, ami a lelkét nyomja.

Mert az ember odabent mindig mindennel tisztában van. Azzal is, ha szánt szándékkal megbánt valakit, ha uralkodik valakin és jellemtelenül viselkedik, ha tudatosan manipulálja a másikat, ha rossz irányba tereli, ha élősködik rajta, ha értelmetlenül elveszi az idejét vagy bármilyen más szeretet nélküli kapcsolatot hoz létre vagy tart fenn.

Utólag persze megbánja. Mert a tettek súlyát nemcsak a másik viseli, hanem az elkövető is. Az ő fejében fognak visszhangozni a szavak, amiket nem kellett volna kimondani, ő látja újra és újra a tetteket, amiket nem lehet visszacsinálni.

Buddha szerint az egyik legnagyob adósság az érzelmi adósság.

Mert nem lehet csak úgy, ha megbántunk valakit rendezni a számlát. Nem lehet méltatlanul kapott időt, energiát, figyelmet, szeretetet, törődést visszaadni, nem lehet egyetlen mozdulattal rendezni a szándékosan elkövetett bántalmazást, rosszindulatot, máson levezetett dühöt.

Az ember mindenhova cipeli a tettei következményét, mindig elszenvedi maga is amit a másik ellen elkövetett, aztán persze, hogy könnyítsen a saját terhén egy mozdulattal jóvá tenné évek keserves, fájdalmas munkáját…

A legtöbbször az az eredmény, hogy vagy tudattalanul tönkreteszi a saját életét, hogy enyhítsen fájó lelkiismeretén, vagy - ritkább esetben - tényleg megpróbálja rendezni a karmát.

Érdemes erőfeszítést tenni a dolgok rendbehozataláért, önmagunk miatt, és a másik miatt. Akkor is, ha nehezen megy, ha fájdalmas újra elővenni a dolgokat, ha kínos, ha szégyeljük magunkat. Ez az egyetlen lehetőségünk a jobb jövőre, a jobb kapcsolatokra, a nyugodt éjszakára…