Divat

Jelentkezz az ingyenes Aerobix oktatóképzésünkre. A részletekért vedd fel velünk a kapcsolatot az ITT található jelentkezési lap kitöltésével.

Breaking News

Megdöbbentő kijelentés: Hajdú Péter sírva hívta fel azt, aki elárulta

Hajdú Péter megdöbbentő őszinteséggel vallott az elmúlt hónapok nehézségeiről egy interjúban. Bár többször tett célzást egy barátra, aki elárulta őt, eddig mégsem fogalmazott olyan keményen róla, mint most.
– A múlt év hatalmas tanulság volt nekem, és szerintem kellően megedződtem ahhoz, hogy a jövőben ne legyek naiv... Bizonyos szempontból pedig mégis az voltam – például a barátsággal kapcsolatban. Tudnod kell – az árult el, akiben a leginkább megbíztam.

– Amikor nyáron arra jöttem haza, hogy üres volt a ház, Kata elköltözött a gyerekekkel, és én egy órát sírtam a gyerekszobában – ő volt az első, akit felhívtam. Nyilván túl közel engedtem magamhoz egy kígyót, vagy nem is tudom, hogyan fogalmazzak. Teljesen félreismertem valakit, aki az életünk része volt. Mindent megosztottam vele. 

Nem fogom elmondani, hogy mivel árult el, de amit tett, az megbocsájthatatlan. Azt gondolom, hogy nekünk az életben már nincs dolgunk egymással. Még a köszönés szintjén sem. Én megszakítottam a kapcsolatot apámmal, mert egy tízes skálán hatos erősségű fájdalmat okozott nekem. De amit a volt „barátom" tett, az tízből kilences volt. 

Nyilvánvalóan ez az ember számomra meghalt. Átnézek rajta. Ha ilyen történik, az ember két dolgot tehet. Vagy a vendettát választja, vagy egyszerűen leírja. Én az utóbbi mellett döntöttem, mert hiszek az isteni igazságszolgáltatásban. Azt gondolom, hogy a Jóisten X-re játszik – nyilatkozta a life.hu-nak adott interjújában.

Hajdú Péter nem csak a volt barátjáról, hanem feleségéről, Sarka Katáról is mesélt. Állítja, minden lehetőséget megragadott, hogy helyrehozza a házasságát, mégis kudarcot vallott.

– Én azt gondolom, hogy valódi szerelem volt. Azt hittem, hogy ő az igazi, ezt komolyan mondom! És ha visszanézem az üzenetváltásainkat, egy-másfél évvel ezelőtt még ő is így fogalmazott. De hát, másként alakult... Nem akarok meggondolatlanul fogalmazni, se szentimentális lenni, de hívő vagyok, és nekem a házasság szentsége fontos volt. 

Hat hónapunk lett volna arra, hogy rendezzük a kapcsolatunkat, és nem sikerült. Pedig többször megbeszéltük, hogy újrakezdjük. Nem ment, és abba sem akarok belemenni, hogy miért nem. Én az utolsó utáni esélyt is megadtam magunknak, és borzasztóan szomorú vagyok, hogy ez lett a vége – nyilatkozta a tévés.

Nincsenek megjegyzések