Divat

Jelentkezz az ingyenes Aerobix oktatóképzésünkre. A részletekért vedd fel velünk a kapcsolatot az ITT található jelentkezési lap kitöltésével.

Breaking News

Megtört a jég? Nem zárkózik el a plasztikáztatás gondolatától Som-Balogh Edina

„Már én is tudom, milyen fáradtnak és meggyötörtnek lenni...”
Edina nemrég igent mondott egy, az eddig személyiségétől meglehetősen messze álló lehetőségre: neve mostantól összeforr a plasztikai sebészettel.

– Továbbra is szeretem a természetességet, ám két gyermek anyukájaként nem tudhatom, hogy valaha is szükségem lesz-e arra, hogy igénybe vegyem dr. Krasznai Zsolt szaktudását – árulta el a hot!-nak. – Egyelőre mindent megteszek annak érdekében, hogy minél későbbre toljam ennek az időpontját… Nem gondolom, hogy az a szép, ha mindenki teljesen átváltoztatja a vonásait, ám lehet olyan élethelyzet, amikor ez indokolt. A szépség alapvetően a jó közérzetben rejlik. Ám ahogy telik az idő, én is észreveszem, hogy egyre több törődést igényel a vékony bőröm – folytatja a szépség, akin meglátszik egy kicsit az éjszakázás, hiszen egy pici babáról is gondoskodnia kell Noel mellett.

– Harminc felett és két gyerek után most már én is tudom, milyen fáradtnak és meggyötörtnek lenni.

Nincsenek megjegyzések