Divat

Jelentkezz az ingyenes Aerobix oktatóképzésünkre. A részletekért vedd fel velünk a kapcsolatot az ITT található jelentkezési lap kitöltésével.

Breaking News

Liptai Claudia vallomása: Most értem meg az anyaságra

Liptai Claudia és párja, Pataki Ádám imádják a babázós időszakot, az anyuka szerint pedig most ért csak meg igazán erre a feladatra.
Ádám elmondása szerint Claudia először megijedt, mikor megtudta, hogy kisfiút vár, barátnőitől kétségbeesetten kért tanácsokat, viszont mikor megszületett a pici és belerázódtak az új helyzetbe, egyből ráérzett az ízére - mesélte Ádám a Story magazinnak.

- Sokkal türelmesebb vagyok vele, mint Pankával voltam. Biztos, hogy a korom miatt is, egyszerűen megértem rá, Panka pedig eleve nyugtalanabb természet - árulta el Claudia a lapnak.

A pár azt is elmondta, hogy Ádám gyerekei közül nagylánya csak egyszer látta a kisbabát, másik két lánya viszont minden második héten találkozik Marcival. A férfi úgy látja, hogy a gyerekek jól kijönnek egymással, szeretnek a picivel játszani a lányok.

Az édesanya elárulta, hogy nagy segítségére van a gyereknevelésben egy dadus, aki néha vigyáz Marcira, míg Claudia elmegy egy kicsit otthonról, például bevásárolni. A dadus már Panka kiskora óta szinte családtagnak számít, és mivel Claudia szülei már nem élnek, Ádám édesanyja pedig messze lakik, így nagy szükségük van a pótmama segítségére - írja a Story.

Nincsenek megjegyzések