Stohl Luca mindent elmondott az esküvőjéről

Nagyon szép lesz.
Luca nemrég egy esküvői fotózáson szerepelt, csakúgy ragyogott a képeken, látszott rajta, mennyire élvezte, hogy ilyen csodás ruhákba bújhat. Többekben fel is merült a kérdés: vajon ez már azt jelenti, hogy élesben is kimondj párjának az igent?

Ahogy minden kislány, Stohl Luca is eljátszadozott gyerekként a gondolattal, milyen lesz, ha majd eljön érte a szőke herceg, majd kicsivel később az esküvőjét is elképzelte. Tini lányként a barátnőivel romantikus filmeket nézett, és eljátszott a gondolattal, hogy majd egyszer őt is oltár elé vezetik majd. Akkor nagyon foglalkoztatta a dolog, de most, hogy felnőtt és lett egy komoly párkapcsolata, már kevésbé izgatja mindez.

– Persze vágyom arra, hogy szép esküvőm legyen, és tudom, hogy lesz is, sőt abban is biztos vagyok, hogy a jelenlegi párommal. De már nem tervezgetem annyira, mint 12-13 évesen.

A páromnak nagyon tetszettek a képek, de azt azért nem mondta, hogy most azonnal elveszlek, csak azért, hogy lássalak ilyen ruhában – mondta Luca a Best magazinnak. – Nem zárkózik el a dologtól, az esküvő illata már benne van a levegőben, de még ráérünk. Mindketten úgy érezzük, együtt fogunk megöregedni, ez pedig azt jelenti, van még hatvan évünk arra, hogy egybekeljünk. Nem kapkodjuk el az esküvőkérdést.

Forrás: blikk.hu
Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés:

Kedvelj minket

Powered by Jasper Roberts - Blog