Divat

Jelentkezz az ingyenes Aerobix oktatóképzésünkre. A részletekért vedd fel velünk a kapcsolatot az ITT található jelentkezési lap kitöltésével.

Breaking News

Verebély Iván előadás közben esett le a színpadról

A Centrál színházban az angol királynőt alakító Verebély Iván nem úgy érkezett meg a lépcső aljára, ahogy szeretett volna: a színész megbotlott és leesett a lépcsőről - írja a Blikk.
Egy emberként szisszent fel a közönség a Centrál Színház My Fair Lady előadásának egyik jelenete közben. Az angol királynőt alakító Verebély Iván ugyanis nem úgy érkezett meg a lépcső aljára, ahogy eltervezte, megbotlott, és leesett. Szerencsére a fiatalember, aki kíséri úgy megtartotta a színészt, hogy nem lett baj - írja a Blikk.

"Ez volt az 51. előadás és egészen eddig sikerült lejönnöm a lépcsőn, de sosem volt egyszerű. Nem nézhetek le, az ugyanis egyáltalán nem királynői, így ki vagyok szolgáltatva az engem kísérő fiatalembernek. Most azonban éppen ez volt a szerencsém, hogy Endrédy Gábor ott volt mellettem, amikor megbotlottam. Megakadályozni nem tudta, hogy elessek, de annyira erősen megtartott, hogy megvédett, nehogy odacsapódjak a színpadhoz" - mondta Verebély Iván.

Nincsenek megjegyzések