9 tipp, hogy tovább maradjon tiszta a lakás takarítás után

Most volt nagytakarítás, máris megjelentek az első porcicák, és mindenütt rendetlenség van? Az alábbi tippek segítenek abban, hogy otthonunk tovább tiszta és rendes legyen, így több időnk maradjon élvezni a nyarat.
1. Ne egy helyen tartsuk a tisz­tító­szereket

Ahelyett, hogy a kamrában vagy a fürdőben, egy helyen tárolnánk az összes tisztítószert, tartsunk minél több helyen takarítóeszközöket és az adott helyiséghez használatos szereket. Legyen a WC-hez való a fürdőszobában, az üvegtisztító a nappaliban, a zsíroldó pedig a konyhában. Így spontán is előkaphatjuk a megfelelőt, és gyorsan tisztára suvickolhatjuk, amit éppen kell.

2. Mindig vigyünk valamit magunkkal

Ha többszintes házban vagy lakásban élünk, sőt akkor is, ha több helyiségből áll az otthonunk, szokjuk meg, hogy ha egyik helyről a másikra megyünk, akkor mindig visszaviszünk valamit, aminek ott a helye, ahova éppen tartunk. Így kevesebb holmi hever szanaszét a házban vagy a lakásban, és sokkal rövidebb ideig fog tartani a rendcsinálás.

3. Terítsük meg az asztalt

Posta, kulcscsomó, ridikül: az étkezőasztalt sokszor a család minden egyes tagja tárolóhelynek használja. Ennek vehetjük elejét azzal, ha mindig megterítve hagyjuk. Ez persze nem jelenti azt, hogy a talpaspohártól kezdve a desszertvil­láig minden legyen az asztalon. De már egy tányéralátét is csodát tehet – érdemes kipróbálni! Megterített asztalra ugyanis senki sem mer letenni semmit sem!

4. Legyen a por­törlő a kezünk ügyében

Tegyünk minden szobába egy eldugott helyre egy portörlőt, és kapjuk elő, ha valamit porosnak látunk. Csak végighúzzuk a felületen, és máris újra ragyog minden. Ezzel kihúzhatjuk a következő nagytakarításig.

5. Keféljük a kutya, cica szőrét

Ha egy fedél alatt élünk kutyával vagy macskával, akkor szokjuk meg, hogy rendszeresen átkeféljük a házi kedvencünk szőrét. A kefével ugyanis összegyűjthetjük az állat bundájából a már kihullott szőröket, amelyek egyébként szanaszét szóródnának a lakásban. Amennyiben van rá lehetőségünk, ezt a műveletet igyekezzünk valahol a szabadban elvégezni, mert kefélés közben különösen sok szőr száll a levegőben.

6. Végezzünk gyorsan

Hangosítsuk ki a kedvenc zenénket, állítsunk be az óránkon egy figyelmeztetést, ami öt perc múlva jelez, majd próbáljunk meg annyi mindent elvégezni, amennyit csak tudunk. Töröljünk port, csináljunk rendet vagy porszívózzunk egy kicsit. Amikor lejárt az idő, akkor hagyjuk félbe, és csináljuk azt, amit szeretnénk. Ugyanúgy, mint a sportnál, napi 5 perc is már csodát tehet. Ezt a „játékot” játszhatjuk egyébként a gyerekeinkkel is, akik a gyerekszobában szorgoskodnak napi öt percig.

7. Használjunk kézi porszívót

A nagy porszívót elő kell venni a takarítószeres szekrényből, a mosókonyhából vagy a gardróbból, össze kell rakni, bedugni a konnektorba stb., ami időigényes és körülményes dolog. Csak akkor érdemes erre rászánni magunkat, ha nagyobb takarításba kezdünk. Egyébként érdemes beszerezni egy kézi porszívót, amit valahol a lakás közepén felakaszthatunk a falra, és szükség esetén egyszerűen előkaphatunk. Így rögtön eltüntethető az asztal alatt a morzsa, nem csak a következő takarítás alkalmával.

8. Gyűjtsük össze a zoknikat

Nincs rosszabb annál, ha nagymosás után a család összes tagjának zoknijai összekeverednek, és arra várnak, hogy összepárosítsuk őket. Ezért érdemes minden egyes családtagnak külön szennyeszsákot beszerezni vagy varrni. Ebben gyűjtheti mindenki a zoknijait, és ezzel együtt ki is moshatjuk. Így mindenki visszakaphatja a saját zokniját, és nem kell sokáig keresgélnünk a párját.

9. Fessük le a be­ton­t

Ha a házunk egybe van építve a garázzsal, és onnan lépünk be rendszeresen az otthonunkba, akkor érdemes a garázs betonját egy speciá­lis festékkel bekenni. A beton ugyanis porzik, az apró szemcséket pedig a lábunkon bevisszük a kocsiba, sőt a lakásba is. Egy réteg festék felvitelével azonban ezt megakadályozhatjuk, így ennyivel is kevésbé lesz poros a lakás és a ruháink is.
Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés:

Kedvelj minket

Powered by Jasper Roberts - Blog