Divat

Jelentkezz az ingyenes Aerobix oktatóképzésünkre. A részletekért vedd fel velünk a kapcsolatot az ITT található jelentkezési lap kitöltésével.

Breaking News

Micsoda átalakulás: brutálisan kigyúrta magát a luxusfeleség – fotó

Brutálisan kigyúrta magát az elmúlt hetekben Yvonne Dederick.
A Feleségek luxuskivitelben szőke üzletasszonya saját cége irányítása mellett elhivatott sportoló is, így életének fontos része a mozgás. A háromgyermekes anyuka a hét végén Miamiban két másik magyar lánnyal együtt egy neves fittneszversenyen, a Boca Raton szerepelt. A sportos üzletasszony a verseny érdeké­ben hosszú heteken át testét nem kímélve edzett, sőt, napokig alig ivott a döntő előtt. A befektetett idő és energia, úgy tűnik, meghozta a várt eredményt, ugyanis Dederick­ csapatával előkelő helyezést ért el.
– Mint amatőr versenyző nagyon büszke vagyok, hogy a magyar csapatunk első és második helyezést ért el. Köszönöm Rákóczi Gabinak, az edzőmnek a felkészítést, azt, hogy ő is ringbe szállt, és így lett a magyar csapatunk a nagy nyertes ezen a rangos versenyen! Hihetetlen boldog és büszke vagyok magunkra! – fogalmazott Dederick, akinek meggyőződése, hogy minden fegyelem és akarat kér­dése.

Nincsenek megjegyzések