Divat

Jelentkezz az ingyenes Aerobix oktatóképzésünkre. A részletekért vedd fel velünk a kapcsolatot az ITT található jelentkezési lap kitöltésével.

Breaking News

Megmutatta párját Koltai Róbert – fotó

A Drága Örökösökben is játszó Koltai Róbert és Gaál Ildikó évek óta együtt dolgoznak, a munkakapcsolatból először barátság, majd idővel szerelem lett, ma pedig már együtt is élnek – olvasható a BEST magazin legfrissebb számában, amit az nlcafe.hu szemlézett, és amelyben képeket is közöltek a boldog párról.

„Negyedik éve, hogy együtt dolgozunk, és már nem csak a munkában, az életben is társak vagyunk. Robi a mai napig képes meglepni. (…) Csodálom gyermeki tisztaságát, önzetlenségét, figyelmességét, van mit tanulnom tőle” – árulta el Gaál Ildikó, akinek 5 évvel ezelőtt, 63 évesen halt meg a férje, ifjú Mucsi Sándor színész, és egyedül marat két fiával, a 27 éves Kristóffal és a 25 éves látványtervező Balázzsal.

„Másfél évvel a férjem halála után ismertem meg Robit, és kezdtünk együtt dolgozni. Akkoriban volt egy induló kapcsolatom, ami miatt választási helyzet elé kerültem: ő vagy Robi. Kikértem a fiaim véleményét, egy emberként, egyértelműen azt mondták: Robi” – mesélte a rendező. A róluk készült képet itt tekintheti meg:

Nincsenek megjegyzések