Divat

Jelentkezz az ingyenes Aerobix oktatóképzésünkre. A részletekért vedd fel velünk a kapcsolatot az ITT található jelentkezési lap kitöltésével.

Breaking News

Lekváros táska

A boltban is kapható, mégis, ha tudjuk, csináljuk meg magunk ezt a kiváló édességet: a lekváros táska ugyanis otthon készítve a legfinomabb. Az otthon készített sütemények általában jobb ízűek, mint a boltban kaphatók, ráadásul ízlés szerint válogathatjuk hozzájuk az alapanyagokat. A lekváros táska készülhet teljes kiőrlésű liszttel is.

Hozzávalók:
50 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt, 4 dkg élesztő, 1 evőkanál méz, 2,5 dl tej, 20 dkg vaj, 15 dkg őrölt dió, 15 dkg szilvalekvár

Elkészítés:
A felfuttatott élesztőt 45 dkg liszt közepébe öntjük, amit előzőleg a mézzel, a tejjel és kevés liszttel simára kevertünk. Az egészet jól összegyúrjuk, majd letakarva 15 percig pihentetjük. 1 evőkanál vajat hozzáadunk és az egészet összegyúrjuk. Letakarva 12 órára a hűtőszekrénybe tesszük. Ezután a maradék lisztet gyorsan össze-gyúrjuk a hideg vajjal és egy 20x20 cm-es tésztalappá nyújtjuk.
A vajas lapot a hűtőből kivett és kinyújtott tésztalap egyik felére fektetjük, a tésztát ráhajtjuk, a széleket megnyomkodjuk. Az egészet kinyújtjuk és felére összehajtjuk. Ezt a műveletet négyszer megismételjük, közben 10-10 perces pihentetési időt tartunk. A tésztát kinyújtjuk és 12x12 cm nagyságú négyzetekre vágjuk. A diót összekeverjük a szilvalekvárral és a négyzet közepére rakjuk. A négy sarkot középre hajtjuk, aranybarnára sütjük.
forrás: noitema.hu

1 megjegyzés

Unknown írta...

a 4 sarkot középre hajtjuk? Akkor nem a képen látható háromszög alakú süti jön ki, hanem négyszögletű. Vagy kimaradt, hogy azt még félbe hajtjuk?