Padlizsán Krém recept
Hozzávalók:
3-4 nagyobb padlizsán
2tojás sárgája
4dl olaj
1/2 vöröshagyma a lehető legkisebb
só
bors
egy kevés mustár
egy csipet cukor
Elkészítés:
A padlizsánokat mindenestől be kell tenni a sütőbe legalább egy órára. Akkor jók ha már teljesen puhák és fonnyadtak. Ekkor le kell szedni a haját és fel kell apróra darabolni. a tojás sárgájából és az olajból "majonézt" kell csinálni amit a padlizsánhoz kell adni a többi hozzávalóval együtt.
És már kész is.
Tanácsok:
A vöröshagymával a mustárral és a cukorral csínján kell bánni mert azokkal nagyon el lehet rontani. Inkább előbb kevesebbet kell rakni és utána még pótolni mint túl ízesíteni.
Azt mondják hogy várni kell vele míg kihűl és az ízek összeérnek de én például csak melegen vagyok hajlandó megenni.Kenyérre kenve vagy pirítóssal, sült krumplival is fogyasztható.
Jó étvágyat!
Elkészítési idő: 90 perc

Nincsenek megjegyzések
Megjegyzés küldése