Divat

Jelentkezz az ingyenes Aerobix oktatóképzésünkre. A részletekért vedd fel velünk a kapcsolatot az ITT található jelentkezési lap kitöltésével.

Breaking News

Pucérkodás miatt letiltották Toncsit

Az egykori szépségkirálynőt azért jelentették a közösségi oldalán, mert néhány igen pinkáns képet osztott meg rajongóival.

Bálint Antónia korábban már négyszer szerepelt a nyuszis magazinban, és néhány korábbi, igen szexi fotóját fel is tette az oldalára. Az egyik fotón például mindössze egy inget viselt, ezt a képet el is távolították. A több, mint egymilliárd felhasználóval rendelkező oldalon azonban egy gombnyomás kell csak, hogy valaki jelezze a Facebook üzemeltetőjének, ha nem tetszik neki egy fotó. Ha az oldal illetésekei úgy találják, hogy valóban nem odaillő a szóban forgó bejegyzés, akkor a felhasználót órákra, sőt, napokra is letilthatják.

Toncsi azonban nem érti a történteket, hiszen fotói korábban kint voltak az újságosstandokon, és bárki láthatta őket. ,,Nem gusztustalanok, és azt hiszem, ettől sokkal durvább dolgokkal van tele az internet. Biztos vagyok benne, hogy azért szúrta többeknek a szemét a kép, mert jobban látszik rajta a mellbimbóm, mint a többin" - mondta Toncsi a Blikknek.

A 44 évesen is bomba formában lévő anyuka igen aktív a közösségi oldalán, gyakran mutat meg magáról pikáns fotókat rajongóinak. Állítása szerint ezt pusztán polgárpukkasztásból teszi, hiszen sok irigye van, amiért még mindig ilyen csinos. Ugyanakkor az egykori szépségkirálynő azt is elmondta, hogy a fotókkal erőt is adna a korabeli nőknek, hogy így is lehet kinézni ebben a korban. Antónia egyébként nem zárkózik el attól, hogy egyszer még levetkőzzön a nyuszis magazinnak, de komoly feltételei lennének: ,,Ha újra igent mondanék, biztos, hogy lennének extra kéréseim, és persze az anyagiakat is megfontolnám" - vallotta a szépség a Blikknek.

Forrás: Life.hu