Hujber Feri csak nyerset eszik
A színész elszokott a főzéstől, mert csak a nyers ételekre esküszik.
A SuperTV2-n futó Hal a tortánban ezen a héten Oszter Alexandra, Oszter Sándor, Varga Győző, Esztergályos Cecília és Hujber Feri méri össze főzőtudományát. Az első házigazda Oszter Alexandra, aki igyekszik kitenni magáért, Hujber Feri azonban tartott a vacsorától.
"Az az igazság, hogy teljesen elszoktam a főzéstől, mert csak nyers ételeket eszem, illetve nyers gyümölcsöket, ezért nyilvánvalóan a fűszerezés is kiiktatódott az életemből. Egy átlag fűszerezésú étel nekem már nagyon horror" - mondja Hujber Feri, akit éppen ezért sokkoltak az állattrófeák is Oszterék falán.
A színészt egyébként Oszter Alexandra alaposan próbára teszi azzal, hogy forralt borban sült kacsamellett készít, és természetesen welcome-drinkkel is készül. Alexandra ugyanis nem tudott Feri alkoholproblémáiról és arról, hogy a színész már egyáltalán nem iszik alkoholt.
"Én a Ferit nem ismertem korábban közelebbről, néha találkoztunk tévében, itt-ott, de nem beszélgettünk sokat, és nem tudok semmit a szokásairól. Az feltűnt, hogy nem iszik egyáltalán alkoholt, de én ezt tiszteletben tartom" - mondta Alexandra a Hal a tortán mai adásának felvételén.
Forrás: Story Online