Zalatnay megalázónak találta a TV2 felkérését
Zalatnay Sarolta is szerepelhetett volna a TV2 nagy sikerű, celebek életét bemutató reality showjá-ban, az Édes Életben. Az énekesnő azonban köszöni, inkább nem kér belőle. Nem írta alá a felkínált szerződést, mert megalázónak tartotta.
Az Új Ász megtudta: a TV2 szerette volna, ha Cini is megmutatja mindennapjait a kamerák előtt, ő azonban inkább úgy döntött, nem vállalja a szereplést.
– Valóban felfüggesztettük a tárgyalásokat az anyagi és a tervezett témák miatt – kezdte lapunknak az énekesnő.
– Úgy érzem, azért azt nem merem felvállalni, hogy mindent, amit a szerkesztő kitalál, megcsináljak. Mindenképpen szeretném, ha az én beleszólásom is meglenne. A kiadóm és a jogászok is úgy látták, hogy bizonyos dolgokba nem mehetünk bele. Közelebb vagyunk a nemhez, mint az igenhez – fogalmazott Zalatnay, akinek kiadóját is megkerestük. Ők azonban elárulták: megszületett a döntés, nem írták alá a szerződést.
– Egyoldalú és megalázó a szerződést ajánlottak Zalatnay Saroltának, ezért visszautasítottuk az ajánlatot. Úgy gondoljuk, hogy egy olyan művésznőt, aki idén már 50 éve van a pályán, és nem tegnap lett népszerű egy valóságshow-ban, nem lehet ugráltatni. Nem fog fára mászni egy szerkesztő kedvéért sem, és esetleg emiatt kötbért fizetni, miután nem sikerült a forgatás.Csak kötelezettségeink lettek volna, de jogaink semmi – mondta az Új Ásznak Szűcs Balázs, a Trimedio csoport képviselője. Megkerestük a csatornát, ahol annyit erősítették meg, hogy a műsor kapcsán szóba került Cini neve.
– Tavaly ősszel a műsor gyártójának részéről merült fel a művésznő neve, a TV2 azonban nem szorgalmazta a szereplést az Édes Élet című műsorban – tudtuk meg a TV2-től.
Forrás: Új Ász

Nincsenek megjegyzések
Megjegyzés küldése