Kis terroristát fogadott örökbe István Dani

A Music FM Önindító című műsorának egyik vezetőjét, István Danit gyerekként körbevették az állatok. Több kutyá­juk és macskájuk is volt. Talán emiatt is, de törvényszerű volt, hogy egyszer majd újra bekövetkezik mindez.
– Viszonylag kicsi lakásban élek, így eddig egyáltalán nem gondolkodtam azon, hogy háziállatom legyen – vallotta be Dani, akiben aztán pár hete fogant meg a döntés, hogy mégis változtat ezen.

A Facebookon egy lány hirdette, hogy egy kidobott kiscica keresi gazdáját. Daninak nagyon megtetszett a jószág, s elhatározta, magához veszi. Mire azonban írt a lánynak, kiderült, hogy elkésett, ugyanis a macsekért mások is bejelentkeztek.

– Azt mondták, hogyha egy hét után is jól érzi magát a cica az új helyén, akkor ott marad. Sajnálatomra végül így lett – mesélte a rádiós, aki viszont annyira fellelkesedett, hogy nem állt le, továbbra is keresgélt. Mindenképpen megmentett állatot szeretett volna találni.

Végül kicsivel több mint egy hete bukkant rá az interneten egy utcára tett kismacskára, akiért rögtön be is jelentkezett.

– Nem volt még neve, úgyhogy Tivadarnak kereszteltem el – mondta Dani.

Az öt hónapos cica szinte percek alatt megszokta az új helyét. Danival pedig nagyjából félóra volt, míg összecsiszolódtak.

– Az ágyra nem jöhet fel. De persze amikor nem vagyok otthon, ki tudja, miket művel. Azért a nyomok időnként árulkodóak, a virágcserepeket is előszeretettel borogatja. Emellett pedig imád a nyakamba ülni – árulta el a műsorvezető, aki napi háromszor ad enni a kis szőrmóknak.

Az állatot a napokban ivartalanították, de szerencsére ez sem viselte meg különösebben. Danit viszont az éjszakai matatások időnként igen.

– Tivadar éjjelente édes kismacskából valódi kis terroristává válik. Nekiszalad az ajtónak és más hasonló dolgokat művel. Ezt még meg kell szoknom, főleg, hogy a rádiózás miatt hajnali négykor szoktam kelni.

Mivel a macska csak néhány napja van Daninál, így a barátok, családtagok még nem találkoztak vele.

– Elég vegyesen fogadták az ötletemet. Sokan rögtön kérdezgették, jól meggondoltam-e. Hiszen egy állattal foglalkozni kell, ha az ember elutazik, problémás lehet az elhelyezése is. Ettől függetlenül egyelőre nem bántam meg, hogy új lakótársat fogadtam magam mellé – tette hozzá Dani, aki a helyszűke miatt biztosan nem fog újabb állatokat tartani. Tivadarnak viszont annál jobb dolga lesz nála.

Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés: