A stresszes munka hizlal

Aki darázsderékra vágyik, semmiképp ne válasszon magának stresszes munkahelyet, mert amerikai kutatók szerint, az állandó stressz elhízáshoz vezethet.
Amerikai kutatók egy New York-i cég munkatársait vizsgálták, elbocsátásokat követően. A kutatók azt állapították meg, hogy a magasabb stresszfaktorral járó munkakörökben dolgozók testtömeg-indexe (BMI) magasabb volt a kisebb stresszel járó munkaköröket betöltő kollégáikénál - írja a Napidoktor.

Az amerikai kutatók szerint ezek az adatok még jelentősebbek mostanában, hiszen a világválság hatására sajnos még ma is számos helyen elbocsájtásokkal kell szembenéznie rengeteg munkavállalónak, ennek következtében a leépítés után az adott cégnél maradó dolgozókra nagyobb nyomás nehezedik. Az amerikai szakemberek szerint a munkahelynél maradókra éppen ezért jóval nagyobb figyelmet kellene szentelnie a cégvezetésnek.

A munkahelyi stresszről régóta ismert, hogy a szív- és érrendszeri megbetegedések, az elhízás, a depresszió és más krónikus betegségek kialakulásában fontos szerepet játszik. A friss kutatás adataiból kitűnt, hogy a rövidtávon érvényesülő stressz nincs hatással a súlyfelesleg kialakulására, a krónikusan fennálló stressz azonban már tartós változásokat idézett elő.

A kis felelősséggel járó munkakörökben dolgozókhoz képest a nagyobb felelősségi körben dolgozók testtömeg-indexe átlagosan 1 egész ponttal magasabb volt még akkor is, ha az egyéb elhízással összefüggő kockázati tényezők hatását leszámították a különbségből.

Hogy jobban megértsük a fenti összefüggéseket, megkértük orvosszakértőnket, dr. Lelbach Ádámot, a Dr Rose Magánkórház vezető belgyógyászát és gasztroenterológusát, magyarázza el a folyamat (a stressz és az elhízás közti kapcsolat) lényegét illetve annak biológiai hátterét.

„Rövid ideig tartó stresszhelyzetben az agy hypothalamusznak nevezett területén étvágyat csökkentő hormon termelődik, valamint a mellékvesékből stresszhormon (adrenalin) kerül a véráramba. Ezek a testsúlygyarapodás ellen ható kémiai anyagok. Hosszan tartó stresszhelyzetben azonban a mellékvese egy kortizol nevű hormont termel, melynek étvágynövelő hatása van. Egyes tanulmányok szerint ilyenkor megváltozik a különböző élelmiszer- összetevők iránti vágy is (éppen a hormonális változások miatt), szénhidrátok és zsírok bevitelét kívánjuk. Természetesen a hormonális változásokon kívül a stressz okozta életmódváltozások is igen jelentős szereppel bírnak a tartós stresszhez kötődő túlsúly kialakulásában.” – magyarázza Lelbach doktor.

Utánanéztünk, milyen egyéb egyszerű tippeket adnak stresszoldásra, melyek hasznosnak bizonyulnak:

1. Egészséges és kiegyensúlyozott táplálkozás, étrendünket érdemes multivitaminokkal és táplálék- kiegészítőkkel is kiegészíteni.

2. Egyenletes és tudatos légzés, mely mérsékli a szívverések gyakoriságát, és lenyomja a vérnyomást.

3. Lágyan szóló, nyugtató zene hallgatása munkába menet

4. Mellőzzük a dohányzást, csökkentsük a – túlzott – kávéfogyasztást 5. Kiadós, rendszeres és „hatékony” (nyugodt) alvás.

“A korábbihoz képesti kevesebb testmozgás, valamint a nagyobb mennyiségű alkoholfogyasztás szintén elhízáshoz vezet. A tanulmányok különbséget találtak nők és férfiak viselkedése között is: a nők inkább az édességek, míg a férfiak az alkohol stresszoldó hatásához fordulnak segítségül. A rendszertelen, különösen az esti órákban történő nagymennyiségű táplálék fogyasztása szintén elhízást okoz” – fejti ki Lelbach doktor. S hogy mit tehetünk annak érdekében, hogy hatékonyan csökkenteni tudjuk a ránk nehezedő nyomást? „Sajátítsunk el különböző stresszkezelő, lazító, relaxációs vagy meditációs technikákat, heti programunkba iktassunk be valamilyen – lehetőleg rendszeres – testmozgást, sportot, és lehetőségeinkhez mérten töltsünk több időt barátokkal, illetve közösségben, ahol jól érezzük magunkat” – javasolja belgyógyász szakértőnk.
Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés:

Kedvelj minket

Powered by Jasper Roberts - Blog