Döntöttek! Jöhet a baba A Nagy Duett sztárjánál

A pár megerősítette a hírt.
Emelt fővel, mégis kicsit szomorúan távozott a vasárnapi élőshowból Jolly, aki Hódi Pamelával alkotott egy párt a színpadon.

Az énekes úgy érzi, mindent megtett, de a zsűritagok szinte sosem méltatták tudását, folyton Pamelán nevetgéltek:

– Talán egyszer Szulák Andi megemlítette, hogy jól énekelek élőben, de ennyi. Kicsit elkeserített, hogy rengeteg energiát fektettem a produkcióba, napokig nem aludtam, hiszen emellett fellépéseim is voltak, a családomról is lemondtam egy időre, és annyit sem kaptam, hogy „Jollykám, jó volt!”. A Liszt Ferenc Zeneiskolában végeztem, nem érzem, hogy fekete bárány lettem volna ebben a műsorban – szögezte le a mulatószenész, aki a Lokállal osztotta meg először a hírt, hogy feleségével, Suzyval babát szeretnének.

– Az előző kapcsolatomból van egy tizenöt éves kisfiam, és a feleségemmel, Suzyval van egy négy és fél éves kislányunk. Végtelenül büszke vagyok rájuk, és úgy érzem, még szeretnék gyereket.

– Az elmúlt négy hétben nagyon keveset tudtam a családommal lenni, a kisfiammal meg pláne, hiszen az édesanyja neveli, nem velem él. Nem tudom, kinek a fejéből pattanhatott ki az a butaság, hogy titkolom a gyerekem, de nem is érdekel. Nagyon büszke vagyok rá, és arra is, hogy nem az apja nevével, hanem a saját tehetségével akar érvényesülni a zenében – mondta Jolly, aki most, a kiesés után szeretne mindent bepótolni a gyerekeivel.

Forrás: blikk.hu
Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés:

Kedvelj minket

Powered by Jasper Roberts - Blog