Divat

Jelentkezz az ingyenes Aerobix oktatóképzésünkre. A részletekért vedd fel velünk a kapcsolatot az ITT található jelentkezési lap kitöltésével.

Breaking News

Cinthya Dictator vallomása: ő volt az első férfi az életében

Varga Viktor és Cinthya Dictator gyakran balhéznak, de imádják egymást. A napokban a  Pénzt vagy éveket című műsorban a fotós lány nekiesett szerelmének, mert nem tetszett neki, hogy jelenlétében egy idegen nőt dicsért.
Már több vetélkedőben is szerepeltek együtt és majdnem mindegyikben cirkuszoltak. Az indulataikat még a kamerák előtt sem tudják elfojtani, de ettől még dúl a szerelem köztük - írja a Blikk.

"Hat évvel ezelőtt ismerkedtünk meg, nekem ő az első férfi az életemben. Én mellette lettem felnőtt, de mondhatnám azt is, hogy mi együtt nőttünk fel. Rengeteg mindent átéltünk együtt. Felejthetetlen emlékeink maradtak az Édes Életből, az Ezek megőrültekből, és ő maximálisan támogatott, segített mindenben mikor rákos voltam. Olyan mély a mi kapcsolatunk, hogy ezen egyikünk sem tud túllépni. A második újrakezdés óta nagyon jól vagyunk, boldogok vagyunk egymás amellett. A napokban ünnepeltük, hogy 6 évvel ezelőtt ismerkedtünk meg. Egy különleges portrét készítettem erre az alkalomra.”

Nincsenek megjegyzések