Divat

Jelentkezz az ingyenes Aerobix oktatóképzésünkre. A részletekért vedd fel velünk a kapcsolatot az ITT található jelentkezési lap kitöltésével.

Breaking News

7 ok, amiért kezeltetni kell a horkolást

A párkapcsolatot is próbára tevő kellemetlen hanghatáson túl a horkolás az egészséget is veszélyezteti
A horkolás gyakran jár együtt alvási apnoe betegséggel, annak egyik jellegzetes tünete. A betegeknél ilyenkor alvás közben hosszabb-rövidebb ideig tartó légzéskimaradás jelentkezik, majd a csendet hirtelen mély, horkantásszerű lélegzetvétel szakítja meg. Az oxigénhiányos időszakok egy éjszaka folyamán többször is ismétlődhetnek, a betegek másnap emiatt fáradtságra, kialvatlanságra panaszkodnak, koncentrációzavartól, csökkent teljesítőképességtől szenvednek.

Az érintettek figyelmét gyakran a párjuk hívja fel a problémára, ő az, aki a horkolást először észleli. Dr Vida Zsuzsanna neurologus, szomnológus, a Jó Alvás Központ főorvosa elmondta, hogy a betegek gyakran nem értik, az elegendő alvásidő ellenére miért fáradtak napközben, emellett figyelmeztető jel lehet a reggeli szájszárasság és fejfájás is. Az alvási apnoe tüntetei nemcsak a nyugodt éjszakai pihenést zavarják meg, de az oxigénhiányos állapot a szervezetben olyan kedvezőtlen folyamatokat indít el, amelyek rövid távon az életminőséget rontják, de hosszú távon súlyos betegségeket is eredményeznek.

1. Szívinfarktushoz vezethet

Az éjszakai légzéskimaradás megnöveli a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának veszélyét. Az alvási apnoéban szenvedő betegek körében nagyobb a kamrai ritmuszavar, szívmegállás és agyvérzés kockázata is, az éjszakai légzéskimaradás okozhat alvás alatti szívritmuszavart, szívinfarktus vagy stroke-ot, amely akár végzetes kimenetelű is lehet.

2. Stresszeli a szervezetet

A gyakori éjszakai légzéskimaradás stresszt jelent a szervezet számára. Általánosan ismert, hogy a stressznek szerepe van a magas vérnyomás betegség, kialakulásában, illetve a már meglévő betegség tünteteit ronthatja. A vér oxigénszintjének gyakori és hirtelen lecsökkenése további rizikótényező nemcsak a magas vérnyomás, de az érelmeszesedés, valamint a szív- és agyi érrendszeri katasztrófák kialakulása szempontjából.

3. Cukorbetegségért is felelhet

A 2- es típusu diabéteszes betegek közel 80 százalékánál jelentkezik alvás apnoe is. Az elhízás mindkét betegség rizikófaktora, ezenkívül pedig megfigyelték, hogy az alvásmegvonás szerepet játszik az inzulinrezisztencia kialakulásában, ami a cukorbetegség előszobája.

4. Hirtelen hízást is okozhat

A betegek közel 23 százaléka túlsúlyos. A nyaki területen lerakódott zsír miatt légzéskimaradások jelentkeznek, a megzavart alvásra reagálva pedig az endokrinrendszer megnöveli a ghrelin hormon kibocsátását, amelynek következtében a beteg napközben jobban kívánja a szénhidrátban gazdag ételeket. Az ördögi kört az alvás apnoe kezelése szakíthajta meg, életmódváltással kiegészítve.

5. Nőhet az aszmás rohamok száma

Az alvási apnoe elhanyagolása az egyéb, krónikus betegségeket is súlyosbíthatja. Megfigyelték, hogy a légzéskimaradások kezelésével az asztmás betegek panaszai is javultak, az asztmás rohamok száma jelentősen csökkent.

6. Állandósulhat a reflux

Hasonló összefüggést fedeztek fel reflux esetében is. Az alvási apnoés betegek gyakran panaszkodnak állandosult gyomorégésre is, amelynek kezelésével az apnoe tüntetei is jelentősen javíthatók.

7. Csökkenhet a reakció időnk

A nappali fáradtság súlyos következményét igazolja több kutatás is: az alvási apnoéban szenvedők több balesetet okoznak az utakon. A balesetek veszélye mintegy ötszörösére emelkedik, mert a betegek nehezebben koncentrálnak, tompultabbak, reakcióidejük csökken, és gyakrabban is alszanak a volánnál.

Nincsenek megjegyzések