Divat

Jelentkezz az ingyenes Aerobix oktatóképzésünkre. A részletekért vedd fel velünk a kapcsolatot az ITT található jelentkezési lap kitöltésével.

Breaking News

Mit jelez az apró lyuk a fülünk mellett?

Vannak olyan emberek, akik a többiekhez képest egy kis extrával születnek. A fülük mellett van egy apró lyuk a felső porc tövében, ami úgy néz ki, mintha egy piercing helye lenne, de egyáltalán nem erről van szó.
Az IFL Science egy hallással foglalkozó koreai tudományos szaklapban megjelent tanulmányra hivatkozva azt írja, az Egyesült Államokban a lakosság 0,1 százalékát, az Egyesült Királyságban 0,9 százalékát, Ázsiában és Afrikában pedig 4-10 százaléka viseli ezt a különleges jelet.

A lyuk valójában nem más, mint egy születési rendellenesség, amit a szaknyelv preauricular sinusnak nevez. Alapvetően ártalmatlan, de a bőr alatt egy (akár néhány centiméter hosszúságúra is megnövő) vakjárat található. Mivel fogékony a gyulladásra, ezért a lyuk ilyenkor váladékozik, a fül e része pedig bedagathat, feszíthet, fájhat. A kialakulásáért az első és a második garatíveket okolják a szakemberek.

Ez minden gerinces élőlényben megtalálható az embrionális fejlődés során, de míg az emlősöknél a fej és a nyak kialakulásáért, a halakban a kopoltyú fejlődéséért felelős.

Neil Shubin evolúcióbiológus szerint ez a lyuk valójában a hal kopoltyújának evolúciós maradéka. A Business Insider szerint ugyanakkor ez egyelőre csak egy elmélet, tudományosan még nem találtak rá bizonyítékot.

Nincsenek megjegyzések