Tatár Csilla: Sosem lesz olyan alakom, mint szülés előtt volt

Egy csapásra változott meg 2014-ben Tatár Csilla élete: elvált és csatornát cserélt. A műsorvezető jó döntéseket hozott , hiszen újraházasodott, megszületett kisfia, Milán, a Duna tévében pedig egész estés műsorokat vezet.
Hamarosan rajtol A Dal 2017 versenye, amiben azt a számot keresi a közmédia, amit egy egész ország dúdol majd jövőre, a nyertese pedig Magyarországot képviselheti a 62. Eurovíziós Dalfesztiválon 2017 májusában.

A verseny ugyanúgy zajlik, mint az elmúlt években, csak a zsűriben van változás: Pierrot helyett Caramel lesz velünk. Az én feladatom is változatlan, a szombati élő show-kat vezetem majd. Májusban pedig, ahogy eddig minden évben, a nemzetközi versenyen több millió ember füle hallatára ismertetem Magyarország pontjait, ami mindig az Eurovíziós Dalfesztivál egyik legizgalmasabb része.

Izgul még a műsorvezetés miatt?

Tizenöt éve vagyok a szakmában, rengeteg műsorban szerepeltem már vagy szerkesztőként, vagy műsorvezetőként. A Dal pedig mindegyik közül a szívem csücske, hiszen a szépségkirálynő-választások mellett ez volt az első zenés élő show, amit vezettem. Nagyon szeretek dolgozni, szeretem, ha van feladatom. Az adások előtt még van bennem egy kis izgalom, de ez abban a pillanatban, ahogy kilépek a színpadra, elmúlik. Harsányi Levivel összeszokott páros vagyunk, az adások előtt van egy kabala kézfogásunk.

Sokat fogyott, visszanyerte a szülés előtti alakját.

A tavalyi versenykor még szoptattam, három hónapos volt a kisfiam. A legkevésbé sem érdekelt, hogy hány kiló vagyok. Azóta eltelt egy év, és a régi súlyomnál vagyok. Azt az alakomat azonban, ami Milán születése előtt volt, már valószínűleg soha nem nyerem vissza. Vannak anyukák, akik ugyanúgy néznek ki szülés után, mint előtte, de szerintem én nem tartozom közéjük, és nem is várom el a testemtől. Nagy munka volt a terhesség a szervezetemnek is, változott a testalkatom, de kilóban és centiben ugyanannyi maradtam. A szülés után egyébként a királynőválasztáskor csináltam meg egy hathetes diétát, azzal fogytam le, s az akkor elért súlyomat most is tartom.

Volt már hosszú, majd rövid haja, most pedig extra rövid. Sosem lesz már hosszú haja?

Igen, van, amikor a fodrászom ollója kicsit megcsúszik, ez történt most is, valóban egy kicsit rövidebb, mint szokott. De hosszú hajam nem lesz többé, rövid hajú nő vagyok. Magamon már nem tetszik a hosszú haj, és a férjemnek sem.

Apropó férj! Készülnek már a karácsonyra? Hogyan töltik az ünnepeket?

Karácsonyfa mindig van, de hogy Jézuska vagy angyalok hozzák-e, még nincs jelentősége, hiszen Milán kicsi. Az ajándékozás terén idén nem lesz túl nagy felhajtás, hiszen a kisfiamnak november 19-én van a születésnapja, és annyi ajándékot kapott, hogy még mindig nem adtam oda neki mindet. Karácsonyra is ezek közül kap egyet. Őt egyelőre inkább a finom vacsora érdekli a karácsonyozásból, ugyanis imád enni, s a díszítés és a fények is foglalkoztatják.

Mi lesz a karácsonyi menü?

Sütőtökkrémlevest biztos készítek, az a kedvencünk. Szenteste napján a férjem szüleinél ebédelünk, ott lesz hagyományos ünnepi étel, vagyis halászlé és rántott hal, este otthon leszünk hárman, ilyenkor azért már valami könnyedebbet szoktam főzni. Karácsony első napján aztán az én szüleimhez megyünk, ott is a megszokott fogások lesznek.

Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés:

Powered by Jasper Roberts - Blog