Rúzsa Magdi őszintén mesélt életéről

A színpadi lét néha olyan, mint az élsport, vallja Rúzsa Magdi (31). Az énekesnő az elmúlt tíz év egyik legsűrűbb évén van túl, de elérte, amire mindig is vágyott: megtalálta a helyét. Boldog, elégedett, és továbbra is imád mezítláb lépkedni előre.

Tavaly láthatóan sok dolga volt. Hogy érzi most magát?

Rúzsa Magdi: Az ünnepek előtt nagyon fáradt voltam, nem is jöhetett volna jobbkor ez a kis leállás. Azt éreztem, hogy szinte végigfutottuk ezt az évet, nem is nagyon volt lehetőség komolyabban levegőt venni. Sok munka volt, de nagyon sok élmény is ért, amelyeket örökre elraktározok a lelkemben. Nem is beszélve arról, hogy nagyon sok mindent tanultam magamról.

Mire gondol?

Rúzsa: Amikor az ember ennyit dolgozik, ennyire hajt, mint mi 2016-ban – volt dupla Aréna-, Park-koncert, több turné a zenekarommal és Presser Pici bácsival, majd egy karácsonyi reklámkampány – akkor tanulja meg igazán, mennyire fontos a mellette álló csapat. Emellett felismertem, hogy mi a tűrésküszöböm. Fontos tudni, hogy mikor kell megállni egy kicsit.

Ez a hajtás nem veszélyes az egészségére, különösen a hangszálaira?

Rúzsa: Nagy szerencsém volt, hogy nem lettem beteg, de ez annak is köszönhető, hogy figyelek a jelekre. Rendszeresen járok énektanárhoz, Bátori Éva operaénekeshez, és van egy foniáterem is, Mészáros Krisztina, hozzá rohanok rögtön, ha kapar a torkom vagy érzem, hogy valami nem stimmel. Olyan ez, mint az élsport, ott is mindennap edzeni kell a testet, nem csak a versenyekre. Nekem ők az edzőim. Nem-csak énektechnikákat tanulok, de logopédiára is járok, beszédgyakorlatokat is végzünk. Fontos, hogy megtanuljam úgy képezni a hangokat, hogy ne terheljem a hangszálaimat.

Kevés kivétellel az elmúlt években a nagy dolgok ősszel és télen történtek az életében. Van ennek jelentősége?

Rúzsa: Akkor van a születésnapom. (Nevet) Egyébként ragaszkodom a jól bevált dolgokhoz, ezért az új lemezem mindig novemberben jelenik meg, így nemcsak a közönségemnek, de nekem is ajándék.

Szereti ezt az időszakot?

Rúzsa: Régen nem szerettem, de mostanában tetszik a melankóliája, hogy ilyenkor az ember jobban maga felé fordul. Persze azért ez se legyen sokáig! Elég belőle pár hét, aztán felőlem már jöhetne a következő évszak.

Hogy tud kikapcsolódni?

Rúzsa: Két dolog tud igazán megnyugtatni, az egyik a sütés-főzés. Szeretek a konyhában tüsténkedni. Időről időre sütök például kenyeret, évek óta azt adom karácsonyi ajándékul a szeretteimnek. Nem hiszek a megvett ajándékokban, azt ugyanis nem tudjuk magunkkal vinni, amikor elmegyünk. De az élmények, az együtt töltött idő, az együtt elfogyasztott finom falatok és a melléjük elkortyolt borok emléke örökre, az utolsó pillanatig velünk marad majd. A másik az olvasás, amely nélkül nem is tudnám elképzelni az életem.

Mi a következő könyv, amit a kezébe vesz majd?

Rúzsa: A Napkeringő. Muszáj az olvasásba menekülnöm, főleg, amikor szöveget írok. A párom mindig jókat derül azon, hogy amikor a dalszövegeken agyalok, teljesen elmerülök a gondolataimban, és mereven bámulok magam elé. Az ilyen állapotok közben kell igazán egy jó könyv.

Érez különbséget a huszonéves és a harmincéves Magdi között?

Rúzsa: Nem éltem meg drámaként a harmincat és a harmincegyet sem. Nem érzek semmilyen nagy változást, amikor a tükörbe nézek. Persze lehet, hogy majd 36-37 évesen megjelennek a nagyobb ráncok a szemem alatt, de attól sem félek. Talán annyi történt az elmúlt években, hogy a helyemre kerültem. Megtaláltam azt az utat, amelyet járni szeretnék. Kiforrott a dolog, kialakult a saját szövegi, zenei világom, amelyben szeretek utazgatni, amely a kötődésekről, az eltávolodásról, a szerelemről szól, olykor kifejezetten romantikus. Ilyen olvasatban volt mérföldkő ez az év.

Az Aréna-koncert nem volt az?

Rúzsa: Én nem azért akartam koncertet ott, hogy megmutassam másoknak, képes vagyok megtölteni azt a csarnokot. Az érdekelt, hogy mennyien kíváncsiak rám, és hatalmas lelki töltést adott, hogy dupla koncert lett belőle, olyan sokan voltak.

Egy ilyen élmény után hogy tud visszatalálni a „mezítlábas” Magdihoz?

Rúzsa: Könnyen, sokan segítenek ebben. De sok szükség nincs rá, mert nem vagyok olyan ember, aki elszáll. Egyszerű, romantikus lány vagyok, a hátizsákos utazó.

Tényleg hátizsákos turistaként nyaral?

Rúzsa: Igen, a párommal mi nem a szállodákra vagyunk kíváncsiak, hanem az ízekre, az illatokra, az ételekre, a helyiekre.

Szereti az érdekes, távol-keleti tájakat, voltak pél­dául Vietnamban is. 2017-ben is terveznek hasonló utat?

Rúzsa: Mindenképpen, szeretnék megint valami hasonló érdekes utazást. Ilyenkor jön elő belőlem az a gyerek, aki anno felmászott a fa tetejére, és távoli tájakra vágyott. Ilyenkor sokat vagyok mezítláb, főleg a szent helyeken, amelyek nekem nagyon fontosak. Szoktam meditálni, szeretek hallgatni a belső hangokra. Arra ugyanis kevesen képesek. De az őszinte igazságokat csak akkor tudja igazán kimondani az ember, amikor teljesen magában van, amikor nincs más, akivel beszélhet.

De a külvilág azért közbeszólhat. Mennyire foglalkozik azzal, ami történik a világban?

Rúzsa: Természetesen olvasok híreket, de szűröm őket. Olyannyira, hogy négy éve megszüntettük a tévét otthon. Az interneten is nagyon megválogatom, mit olvasok el. A különböző szörnyűségekről készült vi­deókat nem vagyok hajlandó megnézni, mert felzaklatnak, és a lelkem nem bírja ezeket a dolgokat. Rádiót hallgatok inkább.

Elkezdődött az új év. Ha jövő ilyenkor beszélgetünk, hogyan szeretne visszatekinteni 2017-re?

Rúzsa: Izgalmas, izgatottságtól fűtött élményekre akarok visszaemlékezni, és szeretnék elégedett lenni.

Most nem az?

Rúzsa: De igen, de jó lenne, ha ez így lenne jövőre is, családdal, barátokkal, szerelemmel. Szeretném, hogy továbbra is ilyen szépen haladjanak a dolgaim. Tényleg nem vágyom semmi másra.

Forrás