Breaking News

Rékasi Károly: Az indulatot ki kell adnunk magunkból

A színész ma már sok mindent másképp csinálna, de elárulta korábban nem mindig tudott uralkodni az indulatain.

A Barátok közt szereplője a Story magazinnal megosztotta, hogy nem csak a magánéletében, de a közlekedésben is volt olyan helyzet amikor nem tudott uralkodni magán:

"Egy alkalommal - más figyelmetlensége ellenére - sikeresen elejét vettem egy súlyos balesetnek. Mégis a vétkes kezdett beolvasni nekem. Sőt, elkövette azt a hibát, hogy kiszállt a kocsiból...Akkor is lekevertem egyet és ezzel belőlem is kiment a gőz. De manapság már ezt sem csinálnám. Sokat vezetek, így nyilván hibázok is. De odafigyelek és ha én voltam a vétkes, akkor mindig feltartom a kezem, hogy elnézést kérjek" - magyarázta Rékasi Károly, aki szerint nem kell tagadni, hogy igenis vannak emberi indulatok.

"Azt gondolom, hogy ezeket ki is kell adnunk magunkból, ellenkező esetben a felgyülemlett düh épp olyanokon csattanhat, akiket szeretünk" - mondta a színész.

Forrás: Story Online

bulvár, Rékasi Károly, magyar celeb, magyar színész, párkapcsolati problémák, Détár Enikő

Nincsenek megjegyzések