Azután is szeresd, miután megszerezted

Az ember könnyen hiszi azt, hogy az életben az egyik legnehezebb dolog a megfelelő partner megtalálása és meghódítása. Hogy az jelenti az igazi kihívást, a legkomolyabb erőfeszítést, hogy a másikat elvarázsolja, magáévá tegye, és a társként kezdjenek együttélni.
Azt hiszem, a fenti kérdéssel, még ha nem is könnyen, de mindannyian megbirkózunk. Tudjuk hozni a legjobb formánkat, tudunk lehengerlőek, viccesek, szórakoztatóak lenni, és képesek vagyunk bűbájosan magunkhoz édesgetni a másikat. A gondok a legtöbb esetben az “és boldogan éltek, míg meg nem haltak” mondatnál kezdődnek. Mikor végre biztosak vagyunk abban, hogy a másik a miénk és végre megpihenhetünk. Megpihenhetünk, kinyújtóztathatjuk tagjainkat, és boldogan nézegethetjük az életünket, a sikerünket, az utunkat, amelyről olykor úgy tűnik, hogy bizonyos szempontból a végéhez érkezett, miközben valójában még csak az elején járunk. Ugyanis ekkor érkezünk el az igazi kihíváshoz: továbbra is vágyakoznunk kell azután, szeretnünk kell azt, ami már a miénk!

Aki még nem élt komoly párkapcsolatban talán csak legyint egyet a kijelentésre. Ha egyszer majd gazdagok leszünk, ha végre meggyógyulunk, ha végre megszerezzük az igazit, akkor majd minden jó lesz, és végre képesek leszünk normálisan élni. Akkor majd nyugalom lesz, békesség, és ez már életünk végéig kitart – gondoljuk magunkban az élet nagy feladataival kapcsolatban, aztán valahogy mégis másképp alakulnak a dolgok. Talán a legtöbben nem is veszik észre, hogy miután kigyógyultak a betegségből, rövid időn belül lazítani kezdenek az orvos által előírt szabályokon, mígnem elhagyják azokat. Mikor végre megérkezik a várva várt összeg a családi vagy céges kasszába és megnyugodhatnának az idegei, máris újabb pénzügyi manőveren töri a fejét, ami ismét befektetéssel kezdődik… Még csak kezdi megszokni, hogy a világ legcsodálatosabb embere mellett ébred, hogy csordultig tölti szívét a szerelem, már természetesnek veszi, hogy az az ember az élete része, hogy az az odaadás, támogatás, bátorítás jár neki, csak úgy. 

Pedig jó lenne, ha tudnánk szeretni és értékelni mindazt, amink van. Jó lenne, ha lelkesedéstől ujjongva ébrednénk minden reggel, annak biztos tudatában, hogy rendkívül fontos, és értékes dolog mindaz, ami az életünkben van: az egészségünk, a munkánk, a társunk, a családunk. Jó lenne, ha szeretni tudnánk mindent, és mindenkit, aki érdemes rá, és nem szűnne bennünk a csodálkozás és a hála, hogy milyen szerencsések vagyunk!  

Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés:

Kedvelj minket

Powered by Jasper Roberts - Blog