Divat

Jelentkezz az ingyenes Aerobix oktatóképzésünkre. A részletekért vedd fel velünk a kapcsolatot az ITT található jelentkezési lap kitöltésével.

Breaking News

Melyik mitikus lényre számíthatunk 2017-ben?

Szerencsét és segítséget kérhetünk a csillagjegyünkhöz rendelt misztikus teremtménytől.
A kabalák fontosak az emberek életében, mert úgy érezzük, hogy ezek segítenek, szerencsét hoznak, amikor szükségünk van rá.Ha megvan a jól bevált talizmánunk, akkor is érdemes 2017-ben magunknál tartani annak a mitikus lénynek a szimbólumát, amely a csillagjegyünk szerint egy éven át támogatni fog.

Kos – Unikornis: A legtisztább és legnemesebb mágikus lényt kapjuk jövőre a csodás fehér ló képében, akit könnyen fel lehet ismerni a homlokán található gyógyító szarvról.A középkori mesék szerint csak a szüzek érinthetik meg az unikornisokat.A világ legjobb, legártatlanabb teremtménye csak a gyerekeknek és az igazán finom és érző lelkű, művész embereknek hajlandó megjelenni, és csak őket segíti.
2017-ben azért kapjuk ezt a mitikus lényt, mert az lesz a feladatunk, hogy újra közelebb kerüljünk a belső gyermekünkhöz, aminek következtében emlékeznünk kell az álmainkra, a vágyainkra.Ezt követően megkapjuk azt az erőt, hitet, ami segít, hogy a megvalósításon dolgozzunk.

Bika – Szilf: A nyugati kultúra egyik láthatatlan levegőelementálja lesz a talizmánunk 2017-ben.A szilfek megjelenési formája hasonló a tündérekéhez.A mitikus lény nyugodt, harmóniában él a természettel és az Univerzummal, amit szeret és védelmez.
A teremtmény barátságos, bölcs, kerüli a harcot, ám ez nem jelenti azt, hogy nem képes megvédeni magát.Jövőre abban fog segíteni nekünk, hogy bölcsebbek, megfontoltabbak legyünk, amikor döntésekről tettekről lesz szó.
A szilfek emellett igazi vándorok.Nagyon szeretnek utazni, ezért arra biztatnak 2017-ben, hogy kezdjük felfedezni a világot.Jövőre abban is segít a teremtmény, hogy felszabadítsuk az elménket, a lelkünket, és találjuk meg a szabadság adta örömöket, valamint felszínre hozza a művészi, kalandos énünket.

Ikrek – Sellő: A legendák arról szólnak, hogy a sellők a hangjukkal, énekükkel és a földöntúli szépségükkel képesek elcsavarni az emberek, főleg a férfiak fejét.

Rák – Vérfarkas: Sokan tévesen azt hiszik, hogy ez a mitikus lény vad és csak rombolni, pusztítani képes.Az igaz, hogy nagyon erős és akaratos, de ugyanakkor képes arra, hogy megtanítsa nekünk azt, hogy miképpen találhatjuk meg önmagunkban azt az erőt, amitől határozottabbak, magabiztosabbak, erősebbek lehetünk.
Akár vezéregyéniséggé is válhatunk 2017-ben, mert a vérfarkas rávezet, hogy hogyan viselkedjünk a falkánkkal, tehát a hozzánk legközelebb álló emberekkel.A belső alakváltást is elsajátíthatjuk, ami azt jelenti, hogy megváltoztathatjuk a tudatunkat, a lelkünket és a testünket.Ezt akár naponta váltogathatjuk.

Oroszlán – Griff: Az oroszlán testű, sas szárnyú és fejű griffmadár az ókor teremtménye.A legenda szerint kincseket és a gazdaságot őrizte.A lény állítólag rendkívül büszke, fenséges, tökéletes, egy igazi főméltóság.
2017-ben azért érkezik mellénk, mert szükségünk lesz arra, hogy végre megtanuljunk büszke emberként viselkedni, aki felnézhet önmagára és a tetteire.

Szűz – Főnix: A fenséges vörös-arany tollazatú hím madár az élete végén fahéj ágacskákból fészket rak, meggyújtja, és azzal együtt hamuvá ég, hogy a porból, új, erősebb, fiatalabb főnix szülessen.A mitikus lény az élet és a halál, az újjászületés, feltámadás és öröklét madara.
2017-ben azért lesz a főnix a szimbólumunk, mert ő segíthet, ha problémánk van a létezéssel, élettel kapcsolatban, esetleg nem értjük a sorsunkat, nem leljük az életutunkat.A misztikus madár választ ad, megmutatja a helyes utat, elkísér a célig.Ha új esélyre, bizonyításra lesz szükségünk, akkor ő megteremti ennek a lehetőségét.

Mérleg – Sárkány: A kínai mitológia szerint a sárkány a hosszú élet és a szerencse legnagyobb, leghatalmasabb és legmisztikusabb lénye, akinek a bölcsessége végtelen.Az intelligens teremtmény képes káoszt teremteni, de rendet is.
2017-ben a sárkánynak köszönhetően nagy bölcsességre tehetünk szert, emellett a mitikus lény meg fogja világítani a sorsunkat és segít végigmenni az utunkon.Jövőre számíthatunk arra, hogy rengeteg lehetőséget teremt nekünk arra, hogy változtassunk az életünkön.A sárkány egyfelől megvéd, másfelől megmutatja, hogy képesek vagyunk teremteni.

Skorpió – Baziliszkusz: A kakas, sárkány és gyík keveréke leginkább egy kígyóra hasonlít, akinek a feje tetején diadémjellegű folt látható.Sokan erről azt tartják, hogy ez a folt a koronája, amit azért érdemelt ki, mert ő a legtiszteletreméltóbb mágikus lény.
A mesékben gonosz teremtményként ábrázolják, pedig az eredeti legenda szerint egy élőpajzs, akiben hatalmas erő lakózik.A baziliszkusz a tűzével képes bármit alakítani, mert formáló erővel rendelkezik.
2017-ben azt tanulhatjuk a csillagjegyünkhöz rendelt lénytől, hogy miképpen védhetjük meg magunkat, hogyan szüntethetjük meg az előttünk tornyosuló akadályokat.A baziliszkusz segít, hogy jövőre kitartóbbak, rátermettebbek, erősebbek, határozottabbak legyünk, valamint támogatni fog, hogy soha ne adjuk fel a harcot.

Nyilas – Tündér: A mitológia szerint nagyon sokféle tündér létezik, de abban mind megegyeznek, hogy kortalan varázserővel rendelkeznek.Ők képesek bármit és bárkit elbájolni, elvarázsolni.2017-ben a tündérek által lehetőségünk lesz megismerni a mágiát, a gyógyítást és a spiritualizmust.
Ezen kívül a tündér segíthet, hogy közelebb kerüljünk a gyermeki énünkhöz, aminek az elnyomása miatt egyelőre nem élhetünk teljes életet.Amikor jövőre mindezt felfedeztük, akkor a mitikus lényünk szerencsét fog hozni.Próbáljunk minél jobban együttműködni vele, kövessük a kijelölt utat, mert akkor sok szerencse fog érni.

Bak – Pegazus: A mitikus lovak egyik legnemesebbje, a Nap éltetőereje, a Tűz fénye a Pegazus, akinek bátorsága és kitartása nem ismer határokat.Számára nem létezik félelem és lehetetlen helyzet.
2017-ben azért kapjuk a Pegazust a mitikus állatok közül, mert szükségünk lesz arra, hogy végtelenül bátrak, tettre készek és kitartók legyünk, de mindehhez előbb fel kell fedeznünk a bennünk rejlő erőt.
A Pegazus 2017-ben meg fogja teremteni nekünk azokat a helyzeteket, lehetőségeket, amelyekben bizonyíthatunk.A jövőre elért sikereink nem csak saját magunkhoz, hanem a vágyainkhoz is közelebb fog vinni.

Vízöntő – Kentaur: A görög mitológia félig ember, félig ló teremtménye, aki szereti a bort.Állítólag, ha a kentaurok túl sokat isznak, akkor szűz lányokat rabolnak.Ez egy elég előnytelen leírás róluk, és szerencsére nem is azért szegődik mellénk 2017-ben a kentaur, hogy megtanítson az emberrablásra.
Egy másik elképzelés szerint a kentaurok bölcsek, békés lények, páratlan, remek és rettenthetetlen harcosok, értenek a gyógyításhoz, jósláshoz és az asztrológiához.Ez már sokkal pozitívabb karakterleírás, éppen ezért lesz  szükségünk jövőre.
2017-ben nagy szükségünk lesz a határozottságra, az erőre, mert nem szabad elkerülnünk a konfliktusokat.Ideje, hogy bátran megvívjuk a csatáinkatés ne bújjunk el, mint egy gyáva.Ezen kívül érvényesülnünk kell a világban, ha be akarjuk teljesíteni a vágyainkat.

Halak – Nimfa: A görög mitológiai természetet megtestesítő nőalakjai, akik a szépségükről és a termékenységükről híresültek el.A nimfák olyan helyeken élnek, mint a hegyek, erdők, vizek.A legendák szerint a réteken táncolnak, miközben a szatírok zenélnek.
Az is jellemző rájuk, hogy a virágos mezőkön hálnak a férfiakkal, ugyanis nagyon szeretik elcsábítani őket.A nimfák kacér, jókedvű, mulatozó, táncoló, szerelemre vágyó teremtések, tehát tudják élvezni az életet.
A csillagjegyünkhöz rendelt nimfa is ebben szeretne segíteni 2017-ben, ugyanis a felszínre kell hoznunk az érzéki és csábító oldalunkat.Ez azért is fontos, mert így növelhetjük az önbizalmunkat, az életünk pedig kalandosabb, izgalmasabb lehet.

(Forrás: noiportal.hu)

Nincsenek megjegyzések