Tényleg mumus az összeköltözés?

A mégoly kiválóan működő párkapcsolatok is sok meglepetést hoznak az összeköltözés után. Mi változik? Semmi, és minden.
Randevúzgatás, járás, hosszabb-rövidebb együttlét együttélés nélkül. Dúl a szerelem, az ember úgy érzi, meglelte az ideális partnert. Aztán elérkezik az összeköltözés, és néhány hónap, év után szinte mindenki meglepődik, ahogy szép lassan meglátja a partner igazi arcát. Ismerős?

Válóok lehet a fogkrémes tubus

Egy kapcsolat életképességét csak az együttélés teszi próbára. A tegnap még imádott társnak egyszerre idegesítő szokásai lesznek: szétdobálja a ruhákat, esténként a TV-be temetkezve bambul, túl gyakran jár sörözni a barátokkal, és különben is: középen nyomja a fogkrémes tubust. Egyszerűen felháborító, nem?

Nem. Inkább természetes. A párkapcsolatok nagyon kis hányada folytatódik abban a földöntúli összhangban, ami a mézeshetek alatt olyan gyönyörű volt. Pedig egyik fél sem változik meg. Csak lassan visszatér ahhoz az igazi önmagához, aki a szerelem beköszönte előtt volt. Kevésbé próbálja magát szépnek mutatni, és még kevésbé tolerálja a másiktól azokat az apró másságait, amik fel sem tűntek a románc kezdetén, a rózsaszín ködben.

Akkor minden kapcsolat véget ér az összeköltözéssel? Távolról sem. Inkább fejlődési lehetőséget jelent, és ha sikerül változni, úgy, hogy önmagunkat nem adjuk föl, akkor sírig tartó, szexualitással átszőtt szeretetté, barátsággá alakulhat. De odáig rögös az út, és a válási statisztikák szerint nem sok pár jut el sikerrel az út végére - írja a napidoktor.

Ne add föl önmagad

A legtöbben azon véreznek el, hogy valós arcukat titkolják, és ezzel olyan útra lépnek, amelyen nem szeretnének, és nem is tudnak járni. A kapcsolat ugyanis nem arról szól, hogy megváltozunk a másik kedvéért. Sokkal inkább arról, hogy hogyan őrizzük meg önmagunkat, hitelességünket, tetteink és gondolataink őszinteségét.

Ha nem azt mondjuk, mutatjuk, amit valóban érzünk belül, ha letesszük kedvenc tevékenységeinket, elhagyjuk a baráti találkozókat, a másik kedvetlensége miatt lemondjuk a számunkra fontos programokat, akkor belül – tudat alatt – utálni kezdjük azt, akinek a kedvéért ezeket megtettük. Csakúgy, mint magunkat, amiért megtettük.

Bár továbbra is szívesen járnánk péntekenként bulizni a barátnőinkkel, sörözni a barátainkkal (és még millió példa hozható ezekre az áldozatokra), de a párunk neheztelése miatt nem tesszük. Így aztán lassan épp olyanná válunk, amilyenek nem szeretnénk lenni. Közönyösek, feszültek, elnyomottak. Olyanok, amilyennek már a partnerünk sem szeret bennünket.

Ha szeretsz, megváltozol

Ez a legnagyobb félreértések egyike. A szeretet épp azt nem kéri, hogy a másik megváltozzon. A szeretet azt akarja, hogy olyan legyél, amilyen vagy. Ha azzal az emberrel a másik nem tud együtt élni, akkor azt a kapcsolatot kár folytatni. Soha nem lesz belőle életfogytig tartó szerelem, mert a szerelmet táptalaja a szabadság.

Ne félj változni

Egy kapcsolatban ugyanakkor rengeteget kell változni. Hogyan? Nem mond ez ellent az előbbieknek? Egyáltalán nem. De a változásnak belülről kell fakadnia, nem lehet kikényszerített. Az ember egyszerűen szeretne szeretni, és ha komolyan gondolja, akkor rá kell jöjjön: ahhoz, hogy ezt megtehesse, folyamatos változásra van szüksége.

De csak olyan változás jöhet szóba, amely az egyénben magában fogalmazódik meg. Nem a veszekedő házastársnak/partnernek, hanem a boldogságra való töretlen vágyakozásnak kell a katalizátornak lennie. És ha magunktól változunk úgy, ahogyan az belőlünk fakad, akkor épp az a szeretetre méltó ember nő ki belőlünk, aki belül mindig is mi magunk voltunk. Ilyen egyszerű.

Persze lehet, hogy eközben elmúlik egy-két kapcsolat. De az nem gond. Ezen az úton eljön az a partner is az életünkben, aki mellett igazán önmagunk lehetünk. És ezen az úton azokká válunk, akik a másiknak is megengedik, hogy az igazi arcát mutassa.
Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés:

Kedvelj minket

Powered by Jasper Roberts - Blog