Fordulópontok az életben

A szüleinket és a nagyszüleinket látva, olyan egyértelműnek tűnik az emberi élet alakulása, a fordulópontok, a nagy lépések, szinte magától értetődően jönnek el az ember életébe. És szépen sorban felépül egy szabályos élet, annak minden pozitív és negatív hozadékával. Férjhez menni, gyereket szülni, családanyának és feleségnek lenni egyszerre, helytállni a munkahelyen, valahogyan így néz ki egy korabeli rendes élet.
Azonban mi nők, hiába vágyunk minderre. Azt hallgatjuk, hogy ejnye, a mai nők karrieristák, és csak húzzák-halasszák a gyermekvállalást, sőt, igazán nem kérik, nem óhajtják a házasság intézményét sem. Ez mind buta dolog. Úgy hiszem, hogy a legtöbb nő vágyik mindarra, amit pici korában elképzelt, egy családra, egy klasszikus, szép életre.

Szeretnénk férjhez menni, és hófehér tüllben végig tipegni a templom folyosóján. Szeretnénk egy olyan férfival leélni az egész életünket, aki férfiként helyt tud állni a világban, és aki mellett mi is igazi nőként tudunk jelen lenni. Szeretnénk odaadó édesanyák lenni. Olyan anyák, akiknek a napjaik legnagyobb hányadát a gyermekükkel való együttlét teszi ki. De hiába szeretnénk egy szabályos, harmonikus életet, ha már gyakran az első lépésnél elakadunk. Hiába akarjuk ezt a csodát, amit családnak neveznek, ha a férfi kereket old, egyetlen komoly szó elhangzásánál.

Ismerős érzés, ugye? Sokan vagyunk a világban, akik ezzel a reményvesztett helyzettel kell, hogy szembenézzünk. És hiába is keresgéljük az okokat, próbálunk hibát találni önmagunkban, azzal mentegetni a szeretett férfit, hogy mi voltuk azok, akik túlzottan akartuk a varázslatos csomagot. Nincs olyan, hogy túlzottan akartuk. Ez belénk van kódolva. Szeretnénk kisbabát, férjet, családot, pláne már elérve egy bizonyos kort. Nem kell ezen meghökkenni, nem kell a teljes meglepettséget színlelni a férfinak. Ezek egy nőnél ösztönből jönnek. A legtöbb nő sok-sok együtt töltött év után, bizony elkezd vágyni mindezekre. Félelmetes? Nos, az sem megnyugtató, ha sok-sok együtt töltött év után a férfinak nem egyértelműek ezek a fordulópontok. Sőt, ezek nem csak félelemmel töltik ki a női lelket, hanem elbizonytalanítanak, és összetörnek.

Elhiszem, hogy a családalapítás nem az a projekt, amibe bele lehet vágni úgy, hogy az egyik fél bizonytalankodik. De azt is tudom, hogy ha a bizonytalanság ott lapul bármelyik félben is, akkor fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy valóban az igaz szerelem az alapja a kapcsolatnak, vagy csak annak egy silány utánzata van jelen. És előfordulhat, hogy a férfi a pillanatnyi meghökkenést követően szívvel-lélekkel belevág a közös jövő építésébe, és ezekből születnek a happy end történetek, de ebből most, a környezetemben, nem sokat látok. Sőt, ha igazán őszinte vagyok, borzalmasan kevés „klasszikus” kapcsolat vesz körül, és ennek tudatában bátran kijelenthetem, hogy a család jóval nagyobb érték, mint azt gondolnánk. Nem is olyan magától értetődő.

A szerelemben nincsenek szabályok. A fordulópontok olykor szórakozottan követik egymást, minden összefüggés nélkül, mégis a földöntúli boldogság érzetével árasztva el a szíveket.

Ezt szeretném. Heves szívlüktetéssel átélni mindazt, ami a szüleink és nagyszüleink életében olyan magától értetődő pontok voltak. Férjhez menni, szerelemmel csordultig telt szívvel, az oltárnál álló férfi szemében látva a vágyat, a szerelmet, a boldogságot. És szeretném, ezt a férfit a legédesebb szerelmi szimbólummal megajándékozni, a kettőnk szerelméből ébredő gyermekkel. És leélni egy egész életet, a biztonságot nyújtó szerelem ölelésében, átélve az újabb fordulópontokat, amelyeket együtt megélni egy igazi csoda.
Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés: