Csernus Imre: Már a háromévesek is tudják manipulálni a szüleiket

Karcos stílusa és drogbetegekkel kapcsolatos rendkívüli eredményei nyomán ismerte meg a szélesebb közvélemény. Nemrég új kötettel jelentkezett. Függőségekről, felnövésről, a médiaszereplés hatásairól beszélgettünk Csernus Imrével.

Kérdező: Annak köszönheti ismertségét, hogy szembemenve a szakma szokásaival, terápiás helyzetben az elfogadó attitűd helyett nyílt konfrontatív stílust vett fel. Mi vitte rá, hogy így beszéljen a pácienseivel?

Csernus Imre: Azt figyeltem meg, hogy a kumulálódó feszültségek általában egy gennyes tályoghoz hasonlítanak. A tályogot kapirgálhatom lassan, óvatosan, ami eltart jó sokáig, miközben nem tudjuk, hogy milyen következményekkel bír a jelenléte a szervezet egészére nézve. Éppen ezért úgy szokták kezelni, hogy rámetszenek. Felnyitják. Ami nagyon gyors és intenzív élményeket vált ki, de a megtisztulás is gyors és intenzív.

Kérdező: Voltak kétségei? Volt, amikor visszafelé sült el ez a hozzáállás?

Cs.I.: Nem egyik pillanatról a másikra jött ez a módszer. Az elején én is úgy álltam a kezeléshez, ahogy tanították. De nem voltam hatékony. Nagyon sokszor végignéztem, hogy a betegem hogyan válik addiktívvá egy adott gyógyszert illetően. És nem értettem, hogy ebben az esetben mi az én szerepem. Ahelyett, hogy gyógyítottam volna, fenntartottam egy állapotot. És mivel az adott módszer nem működött, azt mondtam, nézzünk meg egy egész más hozzáállást. Ez pedig elkezdett működni.

Kérdező: Minden esetben e módszerrel dolgozik?

Cs. I.: Mire gondol?

Kérdező: Arra, hogy mennyire lehet ezt személyre szabni. Egy szerfüggőnél, gondolom, először szét kell csapni az élethazugságait, a fals személyiségstruktrúráját, és utána kezdhetünk építkezni. Egy komoly depressziósnál ugyanez a konfrontáció veszélyes lehet.

Cs.I.: Bárcsak igaza lenne abban, hogy a dependens személyiségre jellemző az önbecsapás. Nézzük meg, mikor alakul ki a függőség? Mi van, ha a kialakult függőségek mögött félelem áll a felelősségvállalástól? Ez mindent megváltoztat. Mert egy drogot, alkoholt nem fogyasztó ember önbecsapási mechanizmusai is rendkívül fejlettek lehetnek, annak függvényeként, hogy ki milyen iskolázott, és milyen intelligenciával bír. Az intellektualizáció nagyon finom önbecsapási módszereket jelent. Ilyenkor miért használnék agresszív módszereket, amikor az illető úgyis tovább fog dumálni önmagának? Ilyenkor egyetlen dolog szükséges, és ez a tudatos figyelem. A másik embernek megmutatni önmagát.

Kérdező: És mi van, ha fordított irányban működik az önhazugság? Ha valaki nem többnek hazudja magát saját magának, mint amekkora, hanem éppen kevesebbnek?

Cs.I.: Ha féloldalt ülök a nyergen, mindegy hogy jobb vagy bal oldalon, mindenképpen le fogok csúszni róla. Az a legfontosabb, hogy mindaz, amit az adott ember vall, jól működik-e az ő életében. Jól érzi-e magát a bőrében? Lehet-e látni, hogy ő jól érzi magát? Ha valaki azt mondja, hogy ő a feje tetején állva jól érzi magát, és eközben az adaptálódása tökéletes, a munkáját, a családját, a kapcsolatait képes kezelni, akkor szíve joga. Akkor tegye ezt. Szabad országban élünk.

Kérdező: Igazán széles körben akkor vált ismertté, amikor napi műsora volt az egyik tévén. Addiktív a médiaszereplés? Elszállt ettől a szereptől?

Cs.I.: Összetett a kérdés. Én ezt az egészet azért vállaltam, mert rájöttem, hogy az addikt ember önbecsapása nagyon fejlett. Majd észrevettem, hogy a hétköznapi ember önbecsapásai nem olyan fejlettek, de ugyanazok a folyamatok motiválják. A menekülés az menekülés. Csak a hétköznapi ember menekülése az egy aránylag elfogadott kompenzációs tüneti kezeléssel történik. Azért vállaltam el ezt a dolgot, hogy ezeket az összefüggéseket közérthető módon mondjam el. És mivel azoknak az embereknek a zöme, akik oda eljöttek, már máshol is megfordult, elővettem azt a módszert, amivel én ismertté, vagy hírhedtté lettem.

Az akadályozott meg abban, hogy ne szálljak el, hogy az elejétől kezdve érzékeltem: a média csak fel akarja használni az illető embert, célja kizárólag a profitgenerálás. Úgyhogy én ebben három-négy hónap után már nem akartam részt venni. A csatorna az egészet át akarta rakni közönség elé, tapsgéppel, és ebbe már nem egyeztem bele.

Kérdező: Legutóbbi munkája egy tinédzsereknek szóló könyv a férfivá válásról. Miért gondolta, hogy pont ezzel kell foglalkoznia?

Cs.I.: A fiatalokat nevelő szülők érzelmi intelligenciája általában eléggé alacsony. Miközben racionális szempontból sokszor még erőn felül is teljesítenek, hogy a gyereküket megfelelően ellássák az életre. De bizonyos érzelmi törvényszerűségekkel maguk sincsenek tisztában. Például azzal, hogy az önbizalomfejlesztés mindig csak az adott napon következhet be. Mi az öntisztelet, az önbecsülés? Sok finom, apró dolog. És fiatalokkal beszélgetve rájöttem, hogy ők sem tudják ezeket. Éppen ezért, míg racionális szempontból nagyon is jól elboldogulnak, az érzelmi konfliktusok esetén hiányzik az a nyelvezet, amellyel azokat megfelelően meg lehet oldani. Ez kihatással van elsőként a párkapcsolati nihilizmusra, amelynek folyományaként kudarcok, konfliktusok, ráfázások sora következik be. Egy idő után ez már kihatással van a munkára. A munka során elkezd csökkenni a kezdeti sikerélmények aránya. Ezt látva gondoltam arra, hogy kéne egy megfelelő, hatékony információbázist a fiatalok kezébe adni. Akár elhiszik, akár nem hiszik el. De mindenképpen ott van a szemük előtt.

A fiatal kétségtelenül sokszor úgy működik, mint az indiai kiselefánt. Nehezen tanul, és gyorsan felejt. Általában elképesztő masszív egóval bírnak, a masszív ego pedig kizárja bizonyos törvényszerűségek elfogadását. Csak keserves tapasztalatok árán sikerül ezek elfogadása.

Kérdező: Lehet ennyire általánosítani egy korosztályt tekintve? Értelmezhető a "milyenek a mai fiatalok" kérdés?

Cs.I.: Okosak, gyorsak. Megfelelő kommunikációval bírnak. De ugyanakkor a masszív ego kizárja a fejlett érzelmi intelligenciát. Ezt nem tudja megcáfolni. Tizenegynéhány éve egy óvodapedagógussal beszélgettem, ő említette, hogy a háromévesek már milyen erőszakosak. És akkor az országban mindenfelé járva elkezdtem kérdezgetni, hogy áll ez országos szinten. Abszolút empirikusan. Akikkel találkoztam, azok azt mesélték, hogy már a háromévesek is tudják manipulálni a szüleiket. Megkérdeztem a pasikat, hogyan tudják észrevenni az érzelmi manipulációt, amit az édesanyjuk, a párjuk vagy a gyerekeik csinálnak velük. Kiderült, hogy nem csak hogy észre nem veszik, de még megfelelően kezelni sem tudják. És akkor rájöttem arra, ha a fiatalabb korosztállyal nem kezdünk tudatosan foglalkozni, akkor a világlátottságuk, nyelvtudásuk dacára érzelmileg fejletlenek maradnak. És aki nem fejlett ebből a szempontból, az az érzelmi konfliktusait nem tudja megfelelően kezelni.

Kérdező: Hogyan lehet amellett érvelni, hogy a személyes jóllét egy tanulható képesség, és nem külsődleges faktorok vonzata?

Cs.I.: Ha valakinek fejlett a racionális intelligenciája, akkor feltételezhető, hogy a racionális logikája is fejlett. Igaz, hogy sok a külső befolyásoló tényező, de a távirányító a te kezedben van. Megnyomod a gombot, vagy nem nyomod? Megnyomod, és egész nap pornót nézel? És eközben elhanyagolod az emberi kapcsolataidat? Akkor verd a farkad! A te dolgod. De megteheted azt is, hogy nem kapcsolod be azt a gombot. Nem nyomod meg az entert. Rajtad múlik.

Kérdező: Miért kezdett sportpszichológiával foglalkozni?

Cs.I.: Az élet hozta. Nagyon rég megkeresett egy adott sport egy adott bajnoka, aki azóta már drogaddikció miatt meghalt. Akkor meglepett, hogy az élsportban a drogfogyasztás ilyen intenzív. Az én fejemben ez addig összekapcsolódott az egészséges élettel. Mi baja lehet egy élsportolónak? Később jöttek mások is, majd megkeresett a győri ETO, ott foglalkoztam a nagy csapattal, majd az utánpótlással. Mikor Eger köré költöztem, megkeresett az egri vízilabdacsapat, amelynek akkor sikerült is megnyernie a bajnokságot. Most pedig a női vízilabda-válogatottal dolgozom, tavaly október óta.

Kérdező: Egyes vélekedések szerint a függőség mindig egyfajta öngyógyítás

Cs.I.: Igen. Kivéve, ha az adott személyiségszerkezet kíváncsi. És kíváncsiságból kezdi el. Akkor nincs jelen az öngyógyítás.

Kérdező: A klasszikus addiktológia azt mondja, hogy a cél az, hogy az illető letegye a szert, és tiszta maradjon...

Cs.I.: Amivel még nem történik semmi.

Kérdező: Pontosan. Ekkor csak visszakerül az illető a kiindulópontra, vagy jóval lejjebb. És megmarad ugyanaz az űr, amit addig a szerekkel próbált betölteni. Na, ezzel mit lehet kezdeni?

Cs.I.: Erre vannak a különböző rehabilitációs intézmények. Ezt az űrt betölteni különböző értékekkel, törvényekkel, alkalmazkodással. Önmagára való odafigyeléssel. Konfliktusok feloldásával. Satöbbi, satöbbi. Ez egy nagyon hosszadalmas folyamat. De az való igaz, hogy az addikció (legyen az játékszenvedély vagy drogaddikció) abbahagyása még semmit nem jelent. A hétköznapi ember azt gondolja, hogy onnantól kezdve ő már meggyógyult. Ott kezdődik a nyitott szemmel való bámulás, és annak felismerése, hogy az élet elment mellette. Vagy hagyta, hogy elmenjen, attól függően, hogy ki milyen irányban fogalmazza ezt meg. De hát beleönteni valamit bármibe csak akkor lehet, ha arról el is hiszem, hogy az üres. Amíg az üresről én azt gondolom, hogy az tele van, mert jól vagyok, ha eszem egy csokit, vagy szívok egyet, vagy berúgok, addig nem tudok beletölteni semmit sem.

Kérdező: Beszéltünk róla, hogy ön úgy dolgozik, hogy a pácienseit a saját önhazugságaikkal szembesíti...

Cs.I.: Bocsánat. Ha megkeresnek segítségért, az már nem szembesítés. A szembesítés az egy erőszakos szó.

Kérdező: Rendben, akkor mondjuk azt, hogy rámutat önhazugságokra. A saját életében voltak ilyen komolyabb önhazugságok?

Cs.I.: Persze. Volt olyan is, amikor egy adott konfliktus miatt szakemberhez fordultam. Bizonyos dolgokat csak akkor lehet meglátni, ha egy másik ember, egy kívülálló felhívja rá a figyelmemet.

Kérdező: Lehet káros az őszinteség? Van, amikor a leplezetlen őszinteség túl sok?

Cs.I.: Van egy nagyon fontos dolog. A segítőnek fel kell ismernie, hogy akkor mondjon bármit is el őszintén, ha megkérdezi a másikat, hogy elmondhatja-e. Ha a másik erre azt válaszolja, hogy nem, és én belecsapom az arcába, az az erőszak szimbolikája. És az pedig azt jelenti, hogy kard által vész ki kardot ragad. Ha én látom őket, hogyan élnek, de nem kértek meg rá, hogy ezt elmondjam nekik, akkor ezt tiszteletben tartom. Nem mondok egy szót sem.

Forrás