Tajcsi: gyógyító erejű harcművészet
Kínában megszokott látvány, hogy a parkokban kisebb-nagyobb csoportok lassú, nyugodt, táncszerű mozdulatokat végezve vértezik fel magukat a mindennapi mókuskerék stressze ellen. Ez a méltóságteljes, hullámzó mozgás a nálunk is egyre népszerűbb és ismertebb tajcsi.
A tajcsi teljes neve taiji quan vagy tai chi chuan: az elnevezést fordítják Legfőbb Alapvető Erőnek és Nagy Legvégső Ökölnek is. A tajcsi a lágy küzdősportok közé tartozik, melyek a külső, izmokkal kifejthető erővel szemben a belső erőre építenek. A kettő között az a lényegi különbség, hogy míg a külső, kemény (jang típusú) erőnek vannak korlátai, addig a belső, lágy erő lényegében határtalan. A stílust kifejezetten a taóval foglalkozó emberek számára fejlesztették ki a belső egyensúlyuk megtalálására és egészségük karbantartására: létrehozója valószínűleg egy 13. századi taoista bölcs, Chan San Feng (más írásmód szerint Zhang Sanfeng), aki a Lao Ce által 2500 évvel ezelőtt írt Tao Te King alapelvei szerint dolgozta ki - a legenda szerint egyenesen megálmodta - a technikát.
A tajcsi elnevezés korántsem egyetlen iskolát takar; Zhang Sanfeng álmából később különböző családi titkos metódusok és változatok jöttek létre: a tajcsin belül többek közt létezik wudang, chen, sun, yang és wu stílus is, emellett élnek úgynevezett integrált, vagyis több stílust egyesítő, összetett irányzatok is.
A tajcsit eredetileg harcművészetként művelték: a hosszú, széles mozdulatok megakadályozták az ellenfelet abban, hogy felvegye a közelharchoz szükséges távolságot; sőt, máig művelt fegyveres gyakorlatsorai is vannak a technikának. Ma azonban már többnyire kifejezetten az egészség megőrzése, valamint a belső erő fejlesztése céljából gyakorolják művelői. A kínai orvoslás szerint a test, szellem és lélek egyetlen megbonthatatlan rendszert képez, és az olyan "rossz" gondolataink, mint a bánat, a félelem vagy a düh közvetlenül rongálják a szervezetet.
A belső béke megtalálása azonban beindítja a test öngyógyító folyamatait és serkenti az immunrendszer működését; ezzel párhuzamosan a belső szervek elhasználódását felgyorsító stresszhormonok szintje is csökken.
A tudat békéjét, a test-lélek-szellem egységét helyre lehet billenteni úgy is, ha megfelelő energiaáramlást biztosító mozgást végzünk - ezt szolgálják a tajcsi-gyakorlatok -, és mindezt megfelelő légzéstechnikával támogatjuk.
A tajcsi fontos célja annak az energiának a visszanyerése, amit a múlt és a jövő eseményei felett érzett aggodalommal és szorongással elveszítünk. A mai ember sajnos eltávolodott attól a képességtől, hogy a pillanatra koncentráljon, a tajcsi pedig ennek a lehetőségét kínálja.
A tajcsi legrégebbi formája 108 lépésből állt, ennek a legjellemzőbb mozdulataiból állították össze a ma leggyakrabban használt 24 és egy 42 lépéses gyakorlatsorokat. A sport versenyformája a 42 lépéses gyakorlat, melynek pontozásában a versenyeken a látvány a fő szempont, ezért akrobatikus elemekkel dúsítva adják elő őket.
A tajcsiben kulcsfontosságú a légzéstechnika: a hagyományos kínai orvoslás a levegőt tartja a szervezet fő táplálékának, ám ha kizárólag mellkasi légzéssel juttatjuk a levegőt a testbe, a szervek egy része nem jut hozzá kellő mennyiségben, és ez fokozza a belső feszültségérzetet: mindez megelőzhető a hasi légzés gyakoribb, tudatos alkalmazásával.
Az ősi gyakorlatok hatékonyságának egyik titka, hogy végzésük közben minden, egymásba erőkifejtés nélkül átfolyó mozdulat, testsúlyáthelyezés vagy -váltás a fej, törzs és medence vonalában marad. A gerinc a mozgás során nem csavarodik és nem hajlik, ezért is tartják ideálisnak az idősek vagy a mozgásszervi panaszokkal küzdők aktivizálására. Az azonban tévhit, hogy a tajcsi a nyugdíjasok sportja lenne: sok sportoló épp eredményei javítása érdekében végzi a tajcsit. Lassúsága ellenére a tajcsi növeli az állóképességet: az ellazult, ám folyamatos mozgás kíméletesen ad munkát a testnek, miközben a testtudatot, valamint a koncentrációt is javítja.
Gazdag Csaba (36) tradicionális reikitanár több mint egy évtizede műveli a sportot, és elhivatottsága, valamint jártassága révén rendszeresen vesz részt tajcsi-bemutatókon.
"Előtte többféle harcművészeti irányzatot gyakoroltam, erről viszont legendákat hallottam. Szerettem volna megtudni, hogy miért művelik ezeket a gyakorlatokat olyan harcművészek, mint Jet Lee, és hozzá hasonló lelkesedéssel egészen idős emberek is reggelente a parkokban. A harcművészeti rész mellett az öngyógyítás lehetősége és a taoista filozófia ragadott meg benne. Hiszem és tapasztalom, hogy aki erre az ösvényre lép, és nem tér le róla idejekorán, annak egyre nagyobb távlatok nyílnak majd meg a belsejében rejlő lehetőségek felé. Ez az életmód maximálisan önmagunkról szól! Szokás a tajcsit úgy emlegetni, mint 'a vattába csomagolt vas' - nem véletlenül: sokan tévesen azt gondolják, hogy a légies könnyed mozdulatok mögött csak szelídség és béke áramlik. Ne legyenek illúzióink a kényelmes sportról: már az első leckék során kiderül, hogy a lágyság mögött erőteljes izometrikus edzés van, amikhez komoly állóképesség kell, sőt egy idő után a szorgalmas gyakorlás meg is valósítja ezt. Sikeres műveléséhez, valamintelsősorban az oktatásához megfelelő szellemi felkészültség, a taoista filozófia ismerete és elsajátítása szükséges. Egy olyan harcművészeti rendszerről van szó, amely az önvédelem mellett arra is megtanít, hogy végső soron, aki önmagával békét kötött, annak soha senkivel nem kell harcolnia..."
A tajcsi elnevezés korántsem egyetlen iskolát takar; Zhang Sanfeng álmából később különböző családi titkos metódusok és változatok jöttek létre: a tajcsin belül többek közt létezik wudang, chen, sun, yang és wu stílus is, emellett élnek úgynevezett integrált, vagyis több stílust egyesítő, összetett irányzatok is.
A tajcsit eredetileg harcművészetként művelték: a hosszú, széles mozdulatok megakadályozták az ellenfelet abban, hogy felvegye a közelharchoz szükséges távolságot; sőt, máig művelt fegyveres gyakorlatsorai is vannak a technikának. Ma azonban már többnyire kifejezetten az egészség megőrzése, valamint a belső erő fejlesztése céljából gyakorolják művelői. A kínai orvoslás szerint a test, szellem és lélek egyetlen megbonthatatlan rendszert képez, és az olyan "rossz" gondolataink, mint a bánat, a félelem vagy a düh közvetlenül rongálják a szervezetet.
A belső béke megtalálása azonban beindítja a test öngyógyító folyamatait és serkenti az immunrendszer működését; ezzel párhuzamosan a belső szervek elhasználódását felgyorsító stresszhormonok szintje is csökken.
A tudat békéjét, a test-lélek-szellem egységét helyre lehet billenteni úgy is, ha megfelelő energiaáramlást biztosító mozgást végzünk - ezt szolgálják a tajcsi-gyakorlatok -, és mindezt megfelelő légzéstechnikával támogatjuk.
A tajcsi fontos célja annak az energiának a visszanyerése, amit a múlt és a jövő eseményei felett érzett aggodalommal és szorongással elveszítünk. A mai ember sajnos eltávolodott attól a képességtől, hogy a pillanatra koncentráljon, a tajcsi pedig ennek a lehetőségét kínálja.
A tajcsi legrégebbi formája 108 lépésből állt, ennek a legjellemzőbb mozdulataiból állították össze a ma leggyakrabban használt 24 és egy 42 lépéses gyakorlatsorokat. A sport versenyformája a 42 lépéses gyakorlat, melynek pontozásában a versenyeken a látvány a fő szempont, ezért akrobatikus elemekkel dúsítva adják elő őket.
A tajcsiben kulcsfontosságú a légzéstechnika: a hagyományos kínai orvoslás a levegőt tartja a szervezet fő táplálékának, ám ha kizárólag mellkasi légzéssel juttatjuk a levegőt a testbe, a szervek egy része nem jut hozzá kellő mennyiségben, és ez fokozza a belső feszültségérzetet: mindez megelőzhető a hasi légzés gyakoribb, tudatos alkalmazásával.
Az ősi gyakorlatok hatékonyságának egyik titka, hogy végzésük közben minden, egymásba erőkifejtés nélkül átfolyó mozdulat, testsúlyáthelyezés vagy -váltás a fej, törzs és medence vonalában marad. A gerinc a mozgás során nem csavarodik és nem hajlik, ezért is tartják ideálisnak az idősek vagy a mozgásszervi panaszokkal küzdők aktivizálására. Az azonban tévhit, hogy a tajcsi a nyugdíjasok sportja lenne: sok sportoló épp eredményei javítása érdekében végzi a tajcsit. Lassúsága ellenére a tajcsi növeli az állóképességet: az ellazult, ám folyamatos mozgás kíméletesen ad munkát a testnek, miközben a testtudatot, valamint a koncentrációt is javítja.
Gazdag Csaba (36) tradicionális reikitanár több mint egy évtizede műveli a sportot, és elhivatottsága, valamint jártassága révén rendszeresen vesz részt tajcsi-bemutatókon.
"Előtte többféle harcművészeti irányzatot gyakoroltam, erről viszont legendákat hallottam. Szerettem volna megtudni, hogy miért művelik ezeket a gyakorlatokat olyan harcművészek, mint Jet Lee, és hozzá hasonló lelkesedéssel egészen idős emberek is reggelente a parkokban. A harcművészeti rész mellett az öngyógyítás lehetősége és a taoista filozófia ragadott meg benne. Hiszem és tapasztalom, hogy aki erre az ösvényre lép, és nem tér le róla idejekorán, annak egyre nagyobb távlatok nyílnak majd meg a belsejében rejlő lehetőségek felé. Ez az életmód maximálisan önmagunkról szól! Szokás a tajcsit úgy emlegetni, mint 'a vattába csomagolt vas' - nem véletlenül: sokan tévesen azt gondolják, hogy a légies könnyed mozdulatok mögött csak szelídség és béke áramlik. Ne legyenek illúzióink a kényelmes sportról: már az első leckék során kiderül, hogy a lágyság mögött erőteljes izometrikus edzés van, amikhez komoly állóképesség kell, sőt egy idő után a szorgalmas gyakorlás meg is valósítja ezt. Sikeres műveléséhez, valamintelsősorban az oktatásához megfelelő szellemi felkészültség, a taoista filozófia ismerete és elsajátítása szükséges. Egy olyan harcművészeti rendszerről van szó, amely az önvédelem mellett arra is megtanít, hogy végső soron, aki önmagával békét kötött, annak soha senkivel nem kell harcolnia..."
