Kényelem vagy érzelem - mit tesz a feleség, ha szerelmes lesz?

Úgy szürkülsz el, hogy észre sem veszed. Ám mielőtt végleg magadra zárnád a reménytelen valóságot, váratlanul hinni kezdesz valamiben. Magad sem tudod, mi történt veled. Új erőt kapsz, megváltozol, és ezzel üzenni próbálsz annak, ami miatt mindez történt veled. De lehet, hogy már túl késő? Nők. Sorsok. Magyarország. 

Kevés volt, pedig nem akarta ezt. Megszokta a keveset, és nem ment a változás. Ő még a régi kor embere volt. A férfi, ha csak egy fokkal is szebb az ördögnél, akkor már jó. A nő, ha már férjezett, elég, ha a férjének tetszik, másnak meg nehogy! Mert a belső értékek számítanak, és sosem ítélünk elsőre. Csak a látszat alapján. Szerette azt hinni, hogy ő más, mint a többi. Ő figyel az Emberi Értékekre. Így. Nagybetűvel.

A nagy másra figyelés következménye az lett, hogy ötvenéves korára semmi nem érdekelte. Belefásult az életbe, a hétköznapokba a férjével együtt. Szürkültek, praktikalizálódtak. Direkt egy számmal nagyobb pulóvert, nadrágot vettek. Ha kicsit híznak, nem gond, és a nadrág sem fog feszülni. Enni ugyanis nagyon szerettek. A hétvégék másról se szóltak, csak a bőséges reggelikről meg a háromfogásos ebédekről, könnyű uzsonnával és nehéz vacsorával. Ezt már hét közben eltervezték. Szalonnás tojásrántotta, meg a nagy kedvenc: a fokhagymás cigánypecsenye. A kötelező vasárnap reggeli bundáskenyér, majd ebédre húsleves, rántott hús, uborkasaláta. Meg sütemény is kell, franciakrémes, kis édesség a nehéz húsok mellé. Addig se kellett másról beszélni. Meg egymással se.

Fél nyolckor programszerűen bekapcsolták a tévét a kedvenc sorozatuk miatt, közben vacsoráztak. A szereplők életét nézték, ám a sajátjukról lemaradtak.

Úgy éltek, mint a nyugdíjasok, bár nem voltak azok. Dolgoztak, gyereket neveltek, ettek, télen síeltek, nyáron nyaraltak. Mindig együtt, teljes nyugalomban és teljes unalomban.

Tudták évekkel előre, hogy mi történik majd velük, mert megtervezték. Csakhogy ebbe a kiszámítható, általuk rendelt életbe váratlanul és megjósolhatatlanul betört a szerelem.

A nő először meglepődött rajta, fel sem ismerte. Valami bujkál benne, gondolta, talán valami betegség? Azt hitte, ebben az életkorban ilyesmi már nem történik. Ezt a kivételes érzést pont úgy engedte el korábban, mint a randevúkat, az éttermi vacsorákat, az összebújós együttalvást, az abbahagyhatatlan szerelmeskedést. A csendes középszer kiegyensúlyozott, kiszámítható, előrelátható életét élte. Számtalan érv szólt emellett, azon kívül, hogy kényelmes is volt. A gyerekek szempontjából ez nyújtotta a legnagyobb biztonságot, meg aztán így is nevelték. Semmi ugrálás, semmi meggondolatlanság.

De most mégis fejest ugrott az érzelembe. Többé már semmit nem látott előre, és semmit sem tudott. Legfőképpen azt nem tudta, mit is akar a férfitól, aki egyszerre idegesítette és frusztrálta, ám vonzotta is. Legszívesebben elzavarta volna ordítva, magából kivetkőzve, mert érezte, hogy kizökkenti őt.

De nem tette. Először megszokta, aztán megszerette. Figyelt rá. Tudta, hogy milyen a színe a hajának, hol szeplős a karja. Szerette, élvezte nézni. Az érzékszervei felébredtek, gyönyörködött benne.

Újra vágyakozott! Úgy, mint egykor, régen. Magát is kitüntette a figyelmével.

Sportolni kezdett hetente kétszer, és már nem is evett annyit. Bundáskenyér helyett müzlit, cigánypecsenye helyett salátát. Ruhatárat cserélt, pár számmal kisebbre, sportosabbra. Színesre, nem mamásra. Lépést akart tartani, nem lemaradni. Észre akarta magát vetetni a férfiakkal, főleg azzal az egy pasival. Ezért volt minden. Többen felfigyeltek rá, mert szembetűnő volt a változás. Egész kis rajongótábora lett a kollégáiból. De nem ezt akarta. Illetve ezt is, de legfőképp a férfiét.

A férfi azonban a régi maradt, nem változott. Észre sem vette. Akkor majd egy másik férfi! Kell valaki, aki meglátja benne azt, amit még ő maga sem látott soha. Amikor tükörbe nézett, egy semmilyen, átlagos, hétköznapi nőt látott, aki iszonyúan praktikus. Szépen megtervezett életet él, nem feltűnősködik, nem egyénieskedik. Azt hitte, ilyennek kell lennie, ez a boldogság. Hogy spórol, hogy jól főz, hogy gondoskodik. Mindig másról.

Azonban a  testi változás lelki változást is hozott, egyenes vissza a kislánykorba. Amikor még nem érdekelte, hogy mit gondolnak róla mások, amikor még nem akart megfelelni, amikor még önfejű és makacs volt, fára mászott, verekedett, igen, vissza, vissza oda, ahol még nem törték meg.

És rájött, hogy nem is kell az a másik férfi, és a férje sem. Csak saját maga kell neki.

VIA