Divat

Jelentkezz az ingyenes Aerobix oktatóképzésünkre. A részletekért vedd fel velünk a kapcsolatot az ITT található jelentkezési lap kitöltésével.

Breaking News

"Bevallom, ittam, és utána a volán mögé ültem" - Ennyi időre vették el Oszter nejének jogosítványát

Úgy tudjuk, egy év öt hónapra vették el Oszter Sándor feleségének jogosítványát! 
Azaz a zongoraművésznő Failoni Donatella még jó ideig nem ülhet volán mögé. Mint megírtuk, Failoni még februárban ült autóba – állítása szerint – egy pohár bor elfogyasztása után, s az Istenhegyi úton koccant az előtte haladó autóval. A helyszínen elvették a jogosítványát - írja a Blikk.

– Bevallom, ittam, és utána a volán mögé ültem, megszegtem a törvényt. Ötvenhárom éve vezetek, soha semmi rosszat nem tettem, ez nagy butaság volt – mesélte korábban a művésznő.

Bár valóban nem keletkezett sem személyi, sem vagyoni kár, a zongoraművésznőt 300 ezer forint megfizetésére kötelezték korábban, nemrég pedig kézhez kapta a végzést is, meddig tiltják el a vezetéstől.

– Donatella a közösségi oldalán írta ki, hogy egy év öt hónapra vették el a jogsiját. Nagyon el van most keseredve – mesélte lapunknak Failoni egyik ismerőse.

Nem csoda, hogy rosszul érinti az ítélet, Oszterné Balatonrendesen a hegyoldalban lakik, szüksége lenne autójára, így ugyanis még a bevásárlás is nehézkés. Failoni Donatella lapzártánkig nem reagált megkeresésünkre.

Nincsenek megjegyzések