Divat

Jelentkezz az ingyenes Aerobix oktatóképzésünkre. A részletekért vedd fel velünk a kapcsolatot az ITT található jelentkezési lap kitöltésével.

Breaking News

Kórházba került Győzike

Gáspár Győző lába megsérült. A showmannel öccse, Zsolti sietett a kórházba, ahol azonnal ellátták.

Egy szerencsétlen baleset miatt került kórházba Gáspár Győző. Az Édes élet szereplőjét a MÁV Kórházban látták el, többet azonban egyelőre nem tudni az állapotáról – írja a Blikk.

A showmannek a jobb lába sérült, s noha kezdetben kendővel próbálták a bokáját és a lábfejét rögzíteni, úgy tűnik, Győzike nem úszta meg a sínt és a gipszet. Az állandóan marakodó testvérpár most kivételesen felhagyott a show-val, Zsolti végig testvére mellett volt, még akkor is, amikor már az orvos kezelte őt. Győzőnek minden bizonnyal nem jött jókor a gipsz, hiszen forgatják a valóságshow-t, és gyakran hívják haknizni is, amiket most le kell mondania. Ha már a pénzes haknikat is kihagyja, akkor tényleg komoly lehet a sérülés.

„Egy délutáni baleset miatt sajnos ma este nem tudok színpadra állni, és a következő időszakban valószínűleg további fellépéseket is le kell mondanom. Szerencsére a sérülés nem komoly, de a teljes gyógyulás jó néhány hétig eltarthat. Megértéseteket nagyon köszönöm!" - írta rajongóinak Győző, aki komoly fájdalmakkal érkezett a MÁV Kórházba. Ezt is mutatja, hogy az ügyeletes orvos szétvágta a nadrágját, hogy hozzáférjen a lábához. Zsolti végig mellette volt, és szörnyülködve figyelte, ahogy az orvos ellátja testvére sérülését.

Forrás: Life.hu

1 megjegyzés

Unknown írta...

Győzikével kapcsolatban itt egy elég vicces cikk és videó, nézzétek meg:
http://vs.hu/pataky-attila-elfogadta-fenyt-betondzsungel-osvenyein-ep-2-celebek-0204/?utm_source=misc&utm_medium=prkt&utm_content=&utm_campaign=storygala